Mediterrán hangulatú koncertet rendeznek az Óbudai Társaskörben január 28-án, az Anima Musicae Kamarazenekar koncertjén Massimo Mercelli olasz fuvolavirtuóz lesz a vendég.

A Capriccioso-bérlet második hangversenyén az Anima Musicae Kamarazenekar ezúttal is egy világhírű művészt hoz el az Óbudai Társaskör színpadára, megelevenítve a zene és a tánc különös kapcsolatát, az eredeti koncepció mentén pedig ezúttal is 20. századi különlegességek csendülnek fel, olasz és argentin szerzők műveiből válogatva.

Massimo Mercelli olasz fuvolavirtuóz 2018-ban az együttes vendégszólistájaként fellépett már az Óbudai Társaskör színpadán. Lehengerlő játéka olyan világhírű zeneszerzőket ihletett meg, mint Krzysztof Penderecki, Philip Glass, Ennio Morricone vagy Giovanni Sollima, akinek egyik műve el is hangzik a koncerten.

A társaskör a közleményben kiemeli, hogy Mercelli kamarazenészként és szólistaként a világ számos pontján fellépett, többek között a New York-i Carnegie Hallban, a Moszkvai Konzervatóriumban, a Szentpétervári Filharmóniában, az Amszterdami Concertgebouwban és a Salzburgi Mozartban, olyan jelentős művészekkel és együttesekkel dolgozott együtt, mint Gidon Kremer, Jurij Bashmet, a Berlini Filharmonikusok, vagy a Moszkvai Kamarazenekar.

A hangverseny Respighi Régi dalok és táncok című kompozíciójával kezdődik, majd a ma is aktív zeneszerző, Giovanni Sollima Contrafactus című darabja csendül fel, a közönség ebben hallhatja előszőr Massimo Mercellit az Anima Musicae kíséretében.

Az olasz zeneszerzők után az argentin komponistáké lesz a főszerep: a szünet előtt Astor Piazzolla egyik leghíresebb műve, A tangó története hangzik el Ivan Nardelli átiratában.

Piazzolla művei között egy másik, talán kevésbé ismert argentin szerző is helyet kapott, az Anima Musicae Kamarazenekar Alberto Ginastera 1965-ben írt Concertóját adja elő. A koncertet három rövidebb, méltán népszerű Piazzolla-mű zárja, a Fuga y misterio, az Oblivion és a Libertango Ott Rezső átiratában.

A koncert az Olasz Kultúrintézet támogatásával valósul meg.

Nyitókép: Massimo Mercelli olasz fuvolaművész. Fotó: Andrea Bernabini