Hangot adunk a tehetségnek címmel mutatja be tehetséggondozó programjait és közösségi életét, valamint rendez közéleti beszélgetéseket és könnyűzenei koncerteket az MCC augusztus 5. és 7. között.

Nyolc helyszínen, hat színpadon lesznek programok. Fellép mások mellett a Csík Zenekar, a Magashegyi Underground, a PASO, Tóth Vera, Kállay Saunders András, zenél Lotfi Begi és Dj Dominique is.

A koncertek mellett kiemelt jelentőségük van a közéleti, kulturális és társadalmi előadásoknak, beszélgetéseknek. Az érdeklődők neves külföldi és magyar oktatókkal találkozhatnak, valamint olyan híres személyek karrierútjába is bepillanthatnak, akik az életben elért sikereik révén példaként szolgálhatnak. Mesél sikereiről többek között Renee DiResta, a Társadalmi dilemma film szereplője, Dennis Mark Prager amerikai bestselleríró, rádiós talkshow-műsorvezető és Abishur Prakash világhírű, indiai származású jövőkutató.

Az MCC Feszten a legismertebb magyar előadók és közéleti személyiségek olyan témákat vitatnak meg, mint a koronavírus-járvány, az Európai Unió előtt álló kihívások, a magyar kultúra fejlődési irányai és a siker titka a top magyar vállalkozók szemszögéből.

A Kis-Duna melletti Edu Sétányon bemutatkozik az MCC teljes képzési palettája és a partnerszervezetek is. Az MCC Feszt meghívottjai között szerepel a Semmelweis Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Corvinus HÖK, a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete és a Keresztény Roma Szakkollégiumok.

Az MCC Feszt nyitott és alapvetően ingyenes. Ugyanakkor lehetőség van úgynevezett MCC Feszt Pass vásárlására, amely számos kedvezményt – belépés a Party Arénába, a Gran Camping és a Szent István strandfürdő díjmentes használata, ingyenes transzfer Esztergom vasútállomás és az MCC Feszt között, csökkentett ár ételek/italok vásárlásakor – biztosít birtokosai számára.

Magyarország legnagyobb tehetséggondozó intézménye, a már 25 éve működő, egyedülálló pedagógiai programmal rendelkező MCC elkötelezett a fiatal tehetségek fejlődésének támogatásában. Célja, hogy Magyarországon és a határokon túl is minél több fiatalnak segíthesse a szakmai előmenetelét. Ennek egyik feltétele, hogy minél többen megismerhessék az alapítvány egyedülálló, ingyenes képzéseit. Az MCC programjaiban részt vevők a szakmai képzésen túl tagjává válhatnak egy azonos korú fiatalokból álló közösségnek, a megszerzett egyedülálló tudáson túl életre szóló barátságokat is köthetnek. Az MCC Feszt ezt is hivatott közvetíteni, valamint magát a magyar összetartozás élményét szeretné minél szélesebb közönségnek is átélhetővé tenni.

A programokról itt tájékozódhatunk.

Nyitókép forrása: MCC.hu