Egy olyan uralkodóra és korszakra, amelyre annyian emlékezünk a legendáknak kijáró elismeréssel és olyasféle fantáziajátékokkal, mint Örkény a Nézzünk bizakodva a jövőbe című egypercesében. Tudják, amelyben a visegrádi cukrászdában háborúnak nevezik a vaníliafagyit, hogy ne kelljen idegen szót használni. Amiről Örkény oly maró iróniával beszél, valamikor valóság volt, és a mátyási sikerek és nemzetközi tekintély csak a későbbi „pechszéria” szemszögéből tűnik a mesék kategóriájába illőnek, csaknem hihetetlennek, a magyar aranykornak. A mai Rubicon-est ennek az egykori fényárnak a ránk hulló mai sugarairól, tárgyi bizonyítékairól: a ma is megcsodálható corvinákról szól.
Antalffy Péter, a Rubicon Intézet munkatársa kérdezi Zsupán Edinát, az Országos Széchényi Könyvtár kódexkutatóját. Először arról, mi mindenhez kell érteni a kódex, és esetünkben a Mátyás-féle kódexek, a corvinák kutatásához. A válasz hosszú listája kissé ijesztő, mert azt érzékelteti, hogy ez a tárgyterület csaknem megugorhatatlan felkészültséget igényel: a könyvek külső jegyei, anyaga (pergamen vagy papír), festése, kötése éppúgy a témája, mint a tartalma vagy betűik formája. Az, hogy a corvinákat ma kutathatjuk, érdekes módon annak köszönhető, hogy még Mohács előtt mind kikerültek az országból, részben ajándékozás, részben lopás útján. Johannes Gremper bécsi humanista az anekdota szerint szabályosan kisírta Mátyástól, hogy adja neki az egyik kódexét. Adhatta, volt elég, mára azonban csak ötszáz maradt fenn, és csak kétszáz van Magyarországon.
Mi a corvina definíciója? Ez a modern, a 19. században alkotott szó olyan kódexet jelent, amely megfordult Mátyás könyvtárában. Az újságírók kezdték el használni, és azért foglalkoztak vele, mert akkoriban, az 1800-as évek második felében két részletben 13, majd harminc corvinát kaptunk vissza a török szultánoktól. Amúgy helytelenül használt szó, ezeket a kódexeket valójában corvinusnak kellene nevezni, a corvina ugyanis a többes számú alak, amely a mátyási könyvtár elnevezéséből, a Bibliotheca Corvinából származik.
– Miről szólnak a corvinák? Ha olvasójegyünk lett volna Mátyás könyvtárába, mi mindenről szerezhettünk volna ismereteket? – kérdezi Antalffy. – A reneszánsz és a humanizmus fő célkitűzése az antik értékekhez való visszatérés volt, ezért a klasszikus szerzők, így Vergilius, Cicero, Livius műveit preferálták, de kortársak munkái is voltak köztük. Itáliától északra Mátyásé volt az első uralkodói könyvtár, és gondosan megtervezték, milyen könyvek kerüljenek bele. Magát a királyt Galeotto Marzio szerint leginkább a történeti, a hadtörténeti és az építészetről szóló munkák érdekelték. Görög nyelvű könyveket is gyűjtött, annak ellenére, hogy a klasszikus görög nyelv ismerete a középkori Európából kiveszett. Nagy volt viszont a tisztelete, a kultusza: Petrarca például oltárt emelt Homérosz-kódexe tiszteletére, és mindenáron szeretett volna görögül megtanulni. (Boccaccióval összefogva lefordíttatták az Iliászt és az Odüsszeiát latinra, de a munkára felkért Leontius Pilatus prózában fordított.) A törökök elől menekülő görög tudósok védelmet kerestek Európában, hozták a kódexeiket, és görögül tanították a humanistákat. Janus Pannonius például, aki tudott görögül, egyszer arról panaszkodott, hogy a kódexeit állandóan elkérték, így már végül csak a görögök maradtak meg nála, mert azokat senki sem értette.
– Miért akart Mátyás könyvtárat? – kérdezi Antalffy. – A kulturális javak áramlása már előtte, a nápolyi Anjou-királyok, így Zsigmond császár és király idején beindult, azaz Mátyás generációja előtt eggyel is jellemző volt, és jelentős szerepet játszott benne Vitéz János, aki az első magyar humanistaként sokat tett az ország műveltségi színvonalának emelése érdekében – válaszolja Zsupán Edina. – Egyetemet alapított Pozsonyban, humanista könyvtára volt, és ő hívta Hess Andrást Budára. Más tudós főpapokra is jellemzők voltak hasonlók, így aztán a felcseperedő Mátyás már érzékenyítve volt az új divatra: a reneszánszra és a humanizmusra. Ám ez az áramlat csak az elit kultúrát jellemezte, szélesebb körben továbbra is a gótika maradt a meghatározó.
A királyi könyvtár ügyét kiemelten kezelték, és ez nagyrészt Mátyás második felesége, Beatrix, valamint a vele érkező itáliai tudósok és művészek miatt alakult így. Beatrix testvére, Aragóniai János nagyon szorgalmazta, hogy az uralkodói hatalom és bölcsesség szimbólumaként legyen Budán királyi díszkönyvtár. Vitéz János korábbi kezdeményezése, miután ő a Mátyás elleni összeesküvése miatt házi őrizetbe került, majd 1472-ben meghalt, elakadt. Jó pár befejezetlen kódex maradt utána, amelyeket már az itáliai mesterek festettek ki, és díszítettek az új királyné címerével. Az egyik ilyen miniátor és illuminátor, aki a Mátyás-könyvtár kódexein dolgozott, Francesco Rosselli volt, és 1479-ben anyagi gondjai miatt jött Magyarországra dolgozni – ehhez képest 1481-ben, Itáliába visszatérve már házat tudott venni Firenzében. Antalffy Péter úgy kommentálja ezt, hogy a királyi férj eszerint gálánsan állt minden költséget, amelyet felesége óhajainak teljesítése megkívánt. A különböző itáliai városokból érkező művészek magukkal hozták az ottani stílusokat, amelyek nálunk keveredtek, a közös munka során Budán tanultak egymástól. A közép-európai motívumokkal kiegészülve alakult ki aztán a csak nálunk jellemző budai stílus: Buda önálló reneszánsz műhely volt, ami nagyon korai jelenségnek számított ezen a tájon.
A kódexekben egységesítették, azaz átfestették a király címerét: kiválasztottak egy Zsigmondra és a cseh–magyar perszonálunióra utalót, amely azt jelezte, hogy Mátyás a korábbi nagy királyok nyomába akar lépni. A díszkönyvtár kódexei is egységes, aranyozott bőr- és bársonykötést kaptak. A kódexek műtárgyszámba mentek. Fektetve tárolták és sok helyen a polchoz láncolták őket – nálunk nem, és feltehetőleg, paradox módon éppen azért maradtak fenn, mert sokat elloptak közülük.
Mennyibe került (és kerülne ma) egy corvina? Egy nagyobb egy egész éven át készült, és egy komplett birkanyáj bőrére volt hozzá szükség, továbbá sokan dolgoztak rajta, ezért nagyon drágák voltak: egy toscanai villáéval vetekedett az áruk. A másoló megvonalazta a pergameníveket, fejezetekre osztotta, majd megírta a szöveget, aztán az aranyozás munkafázisa következett, végül a könyvfestők dolgoztak rajta. A műtárgy-kereskedelemben nem bukkannak fel corvinák, de csillagászati összegekbe kerülnének, ha ilyen előfordulna. (Egy kiállításra kikölcsönzött corvina biztosítási értéke hatmillió euró volt.)
A corvináknak már a maguk korában is nagy hírük volt, jó reklámot jelentettek Mátyás számára. Könyvtáráról pedig (noha akkor még el sem készült) egyenesen eposzt írtak (ez volt Naldus Naldius munkája, A fenséges könyvtár dicsérete). Mátyás korai halála a könyvtár és a corvinák szempontjából is roppant sajnálatos volt: akkor ugyanis minden leállt, a könyvkötő nyomtalanul eltűnt, a pénz pedig elfogyott. Ulászló ugyan próbálkozott még Firenzében, ahol százötven (!) megrendelés ragadt benn a gyászeset folytán, de anyagilag már nem tudott helytállni értük. Mégsem ment minden veszendőbe, mert ami a könyvtárral elindult, átjárta az ország kultúráját, és a főpapok szintjén a Jagelló-korban is tovább él. Náluk Mohácsig még volt pénz és igény a kultúrára, és az itáliai kapcsolatok is elevenek maradtak.
Ahogyan Mátyás emlékezete is. Az ő uralkodása a magyarok emlékezetében afféle aranykorként, a nemzeti nagyság és önállóság időszakaként maradt meg. Olyannyira, hogy Bethlen Gábor és I. Rákóczi György tévesen azt hitték: a legendás könyvtár továbbra is létezik, csak a törökök fennhatósága alatt, és vissza kellene szerezni. A corvinák a nemzeti identitás részévé, az európai tudósvilág számára pedig az igazi műveltség szimbólumaivá váltak.
A corvina az európai reneszánsz produktuma, a teljes európai reneszánszot látjuk és csodáljuk benne. Nagyobb részük évszázadokra elveszett, nekünk viszont a digitalizálásnak köszönhetően már nem kell ötszáz évet várnunk, hogy láthassuk őket: a corvina.hu oldalon beszkennelve, szakmai segédanyagokkal együtt megtekinthetők. 2006 óta a nemzetközi kulturális örökség részei, kópiáik pedig a sarki jégbe helyezve, az öröklét előszobájában nyugszanak.
