A kiállítási falu tervezésével megbízott néprajzkutató, Jankó János Kovács Gyula tanácsossal együtt járta be Borsod megyét 1894 novemberében. Mezőkövesden és Szirákon készítettek fotókat, ami meglepő a szerzők minisztériumba küldött javaslata fényében, amely arra enged következtetni, hogy a több települést vizsgáltak a kutatók:

„A borsodmegyei népviselet két – sőt három egymástól jelentékenyen eltérő öltözéket tűntet fel. Másként viselkedik a matyó, másként a bánvölgyi, másképp a felső-borsodi. (…) Az apátfalva-dédes-bánvölgyi lakosok között legcsinosabban a szilvásiak és az apátfalvaiak öltözködnek.” Különös az utóbbiak kiemelése, miközben egyetlen fotóval sem támasztják ezt alá.

A kiállításra javasolt hét beöltöztetett bábu között még szerepel a szilvási menyecske, de Jankóék ezt elhagyhatónak gondolták: „Nézetünk szerint bemutatandó volna a népviseletek közül 1-1 alakon a kövesdi leányé, menyecskéé, legényé, a sziráki szűrös legényé, leányé, menyecskéé, és esetleg a szilvási menyecskéé is.”

A beszámolókból tudható, hogy valóban elmaradt a szilvási bábu, valamint a sziráki menyecske is, így három kövesdi és két sziráki viseletet láthatott a közönség.

Leányok viselete hátulról és elölről (Mezőkövesd)

Fügedi Márta Borsod megye népe a Millenniumi Kiállításon című írásában utal rá, hogy „már az 1885-ös háziipari kiállítás” – amely előképként szolgált az Ezredéves Kiállítás berendezett házaihoz – „borsodi szobája is a matyók és a szirákiak viseletének kontrasztjára épített.”

A fényképek hitelesen dokumentálják a matyó lányok aprómintás, ráncbaszedett, bokáig érő, harang alakú szoknyáit, rojtos vállkendőit, a hajukról és vállukról lelógó széles pántlikáit, a menyecskék művirágokkal és szalagokkal díszített, kúp alakú főkötőjét, a legények bő gatyáját, lobogós ujjú ingét, gazdagon pitykézett mellényét, és tollakkal, rozmaringgal, művirágos bokrétákkal díszített kalapját.

A formákat és tónusokat jól mutató fényképek nehezebben adják vissza, amit Kovács leírásából tudunk: „a sziráki lány ám csak selyemben meg bársonyban jár.”

Plasztikusan jelennek meg a lányok nagy masnira kötött, széles selyemszalagjai, az asszonyok hátrakötött kendői, kétfelé elálló sarkukkal, a férfiak hímzett subái, és a nők vasárnapi viseletének elmaradhatatlan részei: az imakönyv a hozzáfogott slingelt szélű zsebkendővel.

Magyar lányok ünnepi viseletben (Borsodszirák), legény és menyecske díszes viseletben (Mezőkövesd)

Kérdéseket vet fel a gazdagon díszített cifraszűrt viselő legényt különböző nézetekből ábrázoló három felvétel. A kiállítás beszámolóiban olvasható, hogy az öt borsodi bábú közül a sziráki legényen volt cifraszűr, Kovács leírása szerint nem is akármilyen: „a legény szűrét meg hat hétig varrta a miskolczi szabó, majd hogy a szemét rajt’ nem hagyta!”

Fügedi is a sziráki férfiviselet elmaradhatatlan darabjaként írja le a cifraszűrt, Györffy István a szűrről írt munkájában pedig közli Jankó felvételét borsodszirákiként határozva meg azt. A kép készítési helyeként a leltárkönyvekben mégis mindhárom fénykép esetében Mezőkövesd szerepel. Lehetséges, hogy Jankó vagy kortársai rosszul leltároztak be olyan ikonikus ruhadarabról készült felvételeket, amely az Ezredéves Kiállításon is látható volt? Vagy a felvétel valóban Mezőkövesden készült a Millenniumi Falu egy ’életre kelt jelenetében’, amikor egy sziráki legény látogatóba jött kövesdi bajtársához? Ezesetben hol veszett el a képhez tartozó információ? A mezőkövesdi készítést támasztja alá, hogy a leltárkönyv szerint Jankó másik szűrt is fotózott Kövesden.

Magyar legény díszes szűrben, zsinóros mellényben (Mezőkövesd)

Nem állít kevesebb probléma elé a Kiállítási Faluban felépített borsodi ház sem. A minisztérium számára összeállított javaslatban egy nyeregtetős, homlokzatán két ablakkal és egy, a ház feléig húzódó tornácra nyíló boltíves ajtóval rendelkező mezőkövesdi ház szerepelt, amely a szerzők szerint „a tényleges viszonyoknak megfelelő, tehát néprajzilag helyes lesz.”

Nem így gondolta ezt Herman Ottó, aki A magyar ősfoglalkozások köréből című munkájában részletesen tárgyalja a matyó építkezést és támadja Jankó koncepcióját:

„Nép és hatóság legélénkebben tiltakoztak az ellen, hogy a »matyó ház« elnevezés alatt bemutatott épület, matyó ház lett volna. A bemutatott ház (…) már ahhoz a sorozathoz tartozik, a melyet utazó pallérok vasútmentén országszerte építgetnek.”

A feszültség az új és régi háztípus között húzódik. Mindkét tudós Istvánffy Gyula cikkével (A borsodi matyó nép élete) igazolja saját álláspontját, amely a házszerkezet mellett részletezi az ’üstökös, buggyos, kisüstökös’ régi tetőformákat, ezzel szemben pedig a „legújabb keletű, előltornáczos” épületeket. Érdekes, hogy a mindenhol a ’régit, ősit’ kereső Jankó Kövesdről egy új típusú lakóházat választott, saját bevallása szerint ezt találta a ’legtípusosabbnak’, szemben a régi matyó házformával, amelyet palóc területeken is használtak.

Lehetséges, hogy döntésében a helyi elöljáróság is befolyásolta, ugyanis a kiállítás előkészítéséről megjegyzi: „Nem ritkán kellett megküzdeni a megye hiúságával is, (…) az ősi, a régi ellen, ha az ósdinak látszott, igen sok protestált.”

Magyar ház (Borsodszirák)

A lakóházakat ábrázoló felvételek közül mindössze kettőn szerepel az új épülettípus. A legtöbb átmeneti állapotot rögzít, ahol még nem jelenik meg az ’előltornác’ és a hozzá tartozó ajtó. Az ősi háztípus egyik jellegzetességének sajátos továbbélését Jankó az oromzaton fedezte fel: „vérteleknek azonban felső csúcsát (…) kis farács képezi; minthogy a szelelőlyuk úgyis megvan, e kis farács nem lehet más, mint az egykor vesszőből font vértelek léczből összeszögezett mása, utolsó maradéka, csökevénye az ősi jellegnek, mely minden modern matyóházon kivétel nélkül megvan s ezeknek speciális jellegét képezi.”

Lakóház díszes házorommal (Mezőkövesd)

A Jankó által készített felvételek csak részben igazolják szerzőjük gondolatmenetét. Azonban minden felvetett kérdés ellenére igaz Fügedi megállapítása: „A matyó ház látványos berendezésével (…) felkeltette a nagyközönség érdeklődését e sajátos kultúrájú népcsoport iránt. A matyó népművészet felfedezése tehát a millenniumi kiállítás sikerével kezdődött.”

Nyitókép: Lábakon álló disznóól, körülötte gyerekek

Fotók: Jankó János felvételei, 1894, Néprajzi Múzeum