„A gondolat, hogy egy egész teret, valamennyi határterületével együtt kvázi képpé alakítsak, 1977 óta foglalkoztat. Az érdekel, hogy mechanikus-racionális úton abszurd téri helyzet jöjjön létre” – fogalmazott Maurer Dóra 1982-ben, amikor megálmodta a Dieter Bogner ausztriai kastélyában található toronyszoba kifestését. Ennek az akciónak, műnek a továbbélése a győri Torula Művésztérben található, szédületes térélményt jelentő installáció. A Térfestés négy évtized óta a legnagyobb és az egyetlen helyspecifikus Maurer Dóra-mű.

A Torula ipari csarnokának közepén felhúzott U alakú falrendszer, amelyre rákerült maga a mű, egy félig zárt teret hoz létre, ami kimozdítja a befogadót a konkrét valóságból, és lehetővé teszi, hogy teljesen átadja magát a műnek. A falakkal határolt területre lépve nem marad más, csak a néző és a mű.

Így készült az installáció
A látogató, ahogy egyre közelebb lép a falakhoz, úgy kerül még inkább az installáció hatása alá.

Ha távolról szemléljük a művet, akkor magára a konstrukcióra esik a fókuszunk. A tudatunkkal megértjük, hogy a különböző színekkel megfestett sávok miként kapcsolódnak egymáshoz, hogyan fedik le egymást, milyen ritmusban érnek össze. A két oldalsó falon futó színmezők befelé egyre sűrűbbé válnak, a szemben levő fal közepén pedig szinte teljesen kitöltik a rendelkezésükre álló teret. A mű távolról az értelmünket szólítja meg.

A sávok efféle összefonódása, szövetszerű egybeérése izgalmas dinamikát ad a műnek. A látogatót arra készteti, hogy folyamatos mozgásban legyen, és egyre inkább befelé haladjon ebbe a leválasztott térbe.

Ahogy beljebb haladunk, úgy a befogadás minősége is változik. Egyre kevésbé tudatos, sokkal inkább érzéki. A néző pedig enged a mű akaratának, egyre beljebb lép, és érzi, hogy az installáció körülöleli, befogadja őt.

A térbe belépve zsigeri módon kezd hatni a mű, az és a néző kvázi eggyé válik. És a befogadó részéről elindul egyfajta bolyongás ebben a térben. Szemmel, olykor pedig az egész testével elkezdi követni a vonalak irányát, elkezdi érzékelni a sávok közötti összefüggéseket. És bár egy matematikai pontossággal megtervezett, konstruktív és analitikus műről van szó, a befogadói élmény ezen a ponton már elementáris, érzéki.

A zsigeri tapasztalatot pedig talán az adja, ahogy az egymás melletti színek elkezdenek dialógusba lépni.

A színminőségekkel való játék Maurer művészetében mindig is meghatározó volt, de egy ekkora volumenű alkotásnál egészen kicsúcsosodik. Az egymás mellett futó színek ugyanis pszichedelikus élményt kínálnak a befogadónak. A néző nem képes az árnyalatokat önmagukban nézni, az érzetet mindig befolyásolja a látómezőbe érő többi szín. „Egy tér határfelületeire festett, installált kvázi kép a szemlélés, a nézés helyett inkább szinesztétikus élményre ad alkalmat. Nem is mint művel, hanem mint környezettel lépünk kapcsolatba” – írta a művész.

A sávok szigorúan meghúzott határai is elmosódnak, furcsa vibrálást idézve elő. Így a szemlélés során tulajdonképpen úgy érzékeljük, hogy az egész mű szolidan mozog, rezeg, rezonál. Ez a dinamika azonban csak a nézőben van jelen, az ő érzéki tapasztalata indítja be a mű vibrálását. Ahogy Rátkai Zsófia megfogalmazta: a Térfestés installáció „egy új, fiziológiai alapokon nyugvó kommunikációs csatornát teremt meg, a színek és formák nyelvén az embert körülvevő környezet és a valóság érzékelésének képességét és folyamatát tematizálja”.

Ez a mű negyven évvel születése után is ugyanolyan erősen hat, mint 1982-ben.

Az illuzionisztikus térszervezés, a hideg-meleg színek játéka ma éppolyan friss, mint akkor. És bár a mostani installáció is racionális szerkesztési szabályok mentén született meg, a befogadói élmény ugyanolyan szakrális. A színek és azok egymásra hatása, a fényekkel és az eltolódásokkal való játék különös könnyedséget, felhőtlenséget ad ennek a munkának. Vagy, ahogy Maurer Dóra megfogalmazta a Térfestés kiállításon is látható videóinterjún:

„Élet van benne.”

A mű elevenségét tovább erősíti, hogy a különböző napszakokban egészen más arcát mutatja. A színek a napfény hatására változnak. Sőt: a szervezők még rá is játszanak erre, hiszen napnyugtával vörös, kék és zöld színekkel festik meg a falakat, amelyek még intenzívebb színváltozásokat idéznek elő. A mű változékonysága tehát nemcsak a néző tekintetétől és pozíciójától függ, hanem a konkrét környezettől is. És ezáltal tulajdonképpen a Térfestés arról is számot ad, hogy ahogy a világunk, úgy maga a mű is egy folytonosan változó és sohasem lezárt entitás.

Maurer Dóra Térfestés installációja a győri Torula Művésztérben július 30-ig tekinthető meg.

Fotó: Bognár Benedek és Simon Zsuzsanna