Bájos gazember frakkban, a Kabaré konferansziéjának stílusában, egyszerre vicces és zseniális: Max Raabe és tizenkét tagú zenekara, a Palast Orchester a 20-as, 30-as évek német és nemzetközi szalonzenéjével hódította meg a világot. Pókerarccal, utánozhatatlan eleganciával énekel kuplékat, filmslágereket, Kurt Weill songokat, Friedrich Hollender, Fred Raymond, Robert Stolz, Irving Berlin dalokat. Tom Jones Sexbombja, Abba-slágerek vagy Britney Spears-dalok is szerepelnek Raabe és a Palast Orchester repertoárján.
Raabe az Észak-Rajna-vesztfáliai Lünen templomi gyerekkórusban énekelt, majd a berlini Művészeti Akadémián szerzett operaénekesi diplomát. 1986-ban egyetemista társaival alakította meg a Palast Orchestert. Két éve nagysikerű koncerttel mutatkoztak be a magyar közönség előtt, szintén a Művészetek Palotájában. Most szélesebb merítésű dalokból összeállított új lemezét mutatja be, melynek címe azt állítja, hogy egyedül nem lehet csókolózni.
- Képzett baritonként soha nem bánta meg, hogy eltávolodott az operától?
- Cseppet sem. Rátaláltam arra a műfajra, ami nekem való.
- Mi inspirálja a 20- as, 30-as évek német dalaiban?
- Zeneileg az elegáns, gyönyörű kompozíciók, a fülbemászó dallamok, az igényes hangzások. Korhangulat szempontjából egy bizonyos melankólia, a szövegeket illetően pedig a szellemesség, az irónia, olykor a fekete humor.
- Hogyan kezdődött ez a vonzalom?
- Még kamasz koromban. Igaz, klasszikus zenei képzésben részesültem, de Wagner és Beethoven zenéje mellett a fülembe ivódtak a régi berlini slágerek. A rádióban és a szüleim bakelitlemezein hallgattam őket.
- Javarészt a weimari köztársaság idején született dalok szerepelnek a Palast Orchester repertoárján. Ehhez a korszakhoz kötődik?
- Kétségkívül nagyon izgalmas, nyugtalan korszak volt. Sajnos vészterhes, veszélyes idők követték, de ami engem ebből érdekel, az a stílus, az arányérzék, az elegancia. A weimari köztársaság művészete festészetben, képzőművészetben, zenében, színházban, filmművészetben egyaránt új utakat nyitott.
- Amikor 1986-ben egy berlini pizzériában művészeti akadémiás társaival megalakították a Palast Orchestert, az volt a céljuk, hogy ennek a kornak a hangulatát, az életérzését közvetítsék?
- A nyolcvanas években elindult egy retro hullám. Nem nevezném nosztalgiának, inkább a 20-as, 30-as évek művészeti újra felfedezésének. A Palast Orchester baráti alapon szerveződött, volt köztünk építész, mérnök, képzőművész, akik hobbiból zenéltek. Az első koncertünket 1987-ben a berlini Művészeti Akadémia aulájában tartottuk. Harminc dal volt a repertoárunkon, ma már több mint négyszázötven. Idővel, főként az elején néhányan lemorzsolódtak, új tagokkal bővültünk. Ami nagy erényünk, hogy 'sokszólamú" zenekar vagyunk, sokan több hangszeren is játszanak.
- Minek tulajdonítja a huszonöt éve tartó frenetikus sikerüket világszerte, különösen úgy, hogy a dalok többségét németül énekli?
- Néhány angol mondattal eligazítom a közönséget a vicces szövegek megértésében. Ami a sikereket illeti, vélhetően úttörők vagyunk, jó időben, jó érzékkel ' szimatoltuk meg", hogy a közönség igényli azt a fajta modern régimódiságot, amivel stílust teremtettünk.
- Milyen dalokat szeret leginkább a közönség ?
- Attól függ, hogy milyen közönségről beszélünk. Németországban érthető módon fogékonyabbak a hazai dalokra. Európában, német nyelvterületen például Lehár Ferenctől a Vágyom egy nő után mindig bejön.
- Milyen utakon jutnak hozzá a régi dalokhoz?
- Az igazi kihívás ebben a kutatómunkában, amikor ismeretlen vagy elfeledett gyöngyszemekre vadászunk. Jó detektívek módján minden nyomon elindulunk. Bolhapiacokon, archívumokban, állami és magángyűjteményekben kutakodunk. Előfordul, hogy telefonon, levélben, közvetítők útján kapunk ajánlatokat.
- 2005-ben a Carnegie Hallban is felléptek, az első szólólemezét, a Raabe Singt-et is ott rögzítették élő koncerten. Milyen érzés volt?
- Fantasztikus! Minden zenész álma, hogy egyszer bevegye a komolyzene templomát. Standing ovationnal fogadott a közönség, három ráadást adtunk. Ez azért is meglepő, mert főleg német repertoárt adtunk elő. Másfelől mégsem az, ha arra gondolok, hogy a 20-as, 30-as évek szórakoztató zenéje oda-vissza hatott, megfertőzték egymást. Elvégre emigráns német zeneszerzők írtak amerikai slágereket, film és Broadway musicaleket. Emellett sok amerikai örökzöld született európai dalok motívumai alapján.
- Marilyn Manson esküvőjén is koncerteztek. Elég rendhagyó élmény lehetett a sokkoló rocker és a szalonzenészek találkozása...
- Majdnem lekéstük az esküvőt. Eredetileg Írországban koncerteztünk volna aznap, végül átszervezték az ottani fellépésünk időpontját. Manson amúgy nagy rajongónk. Én is tisztelem őt, különösen azóta, amióta láttam egy intelligens megnyilatkozását Michael Moore Kóla, puska, sültkrumpli című filmjében. Ami közös bennünk, hogy kitaláltunk magunknak egy stílust. Igaz az övé jóval komorabb, mint az enyém.
- Az ön színpadi figurája visszafogott, nélkülözi a testbeszédet, a gesztusokat, mégis óriási hatást vált ki.
- Nyílván a kevés több, mint a sok alapon. Lógó, élettelen karokkal állok a mikrofon előtt. Minden érzés az artikuláción és a mimikán keresztül jut el a nézőkig.
- Első szólólemeze, a Raabe Singt Christopher Israel zongorakíséretével bensőséges hangvételű dalok fűzére. Idén egy popalbummal jelentkezett szólistaként. Új oldaláról szeretett volna bemutatkozni?
- A Küssen kann man nicht alleine annyiban popzene, hogy a zeneszerzője ebben a műfajban tevékenykedik. A dalszövegeket én írtam, a hangvétele viszont megfelel a 20-as, 30-as éveknek.
- Milyen a kapcsolata a magyar zenével?
- Brahms Magyar rapszódiájával /feltehetően a Magyar táncokra gondolt - A szerk./ és Lehár Ferenc operett slágereivel nagyjából kimerül a tudásom.
- Milyen zenét szokott hallgatni?
- Otthon leginkább klasszikusokat, kamarazenét, Bachot. Útközben mindig szól a rádió, Madonnától Robbie Williamsen át Amy Winehouse-ig sokféle stílust, előadót szeretek.
Március 26, 20:00, Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Max Raabe és a Palast Orchester
Budapesti Tavaszi Fesztivál