Maximalista vagyok - BARTA DÓRA

Gál Gábor portréi Barta Dóráról

- Hat éve, a szegedi Dóm téren a Fából faragott királyfi előadásán a királylányt alakító Markovics Ágnes megsérült. Őt elvitte a mentő, téged pedig néhány perc múlva bedobtak helyette, hiszen folytatni kellett az előadást.

 

- Akkoriban érkeztem a Szegedi Kortárs Baletthez, az volt az első fellépésem. Az előadás két szereposztásban ment, nekem Lukács András volt a partnerem, vele próbáltam, és egyszercsak ott álltam a másik szereposztás fából faragott királyfijával, Kun Attilával szemben, akivel még életemben nem táncoltam duettet, még csak próbálni sem próbáltunk együtt, de a profizmusa óriási segítség volt. Ráadásul indításként életem leghosszabb kettősét, egy hét perces duettet kellett vele táncolnom. Hatalmas koncentrációt igényelt az a helyzet, talán még soha nem kellett annyira összpontosítanom, mint akkor.

 

 

- Igen, nagyon kontrollos típus vagyok és szigorúan maximalista.

 

 

- Mindkettő. A fizikális táncosok közé tartozom, rendszeretet él bennem, fontosnak tartom a tánc technikai mélységeit. Szeretek próbálni, szeretem tökéletesíteni a mozdulatokat, és nagyon alázatosan dolgozom, ha olyan művészi célt látok magam előtt, amivel azonosulni tudok, ami inspirál, amitől szárnyalok. Fontosnak tartom, hogy egy táncosnak erős klasszikus alapjai legyenek, még akkor is, ha a klasszikus balett mozgásrendszere számomra túlságosan zárt: félúton vagyok a klasszikus balett és a kortárs tánc között.

 

 

- A Táncművészeti Főiskola tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember megismerjen egyfajta szigorú rendszert, és eldöntse, kell-e ez neki. Én gyerekfejjel, az 5. év után eldöntöttem, hogy nem akarok ide járni, már 15-16 évesen szűknek tűnt mind a balett mozgásrendszere, mind pedig az, ami a főiskolával jár, nem találtam a helyem. Jól ment a tánc, de egyrészt tanulni akartam, másrészt pedig nagyobb nyitottságra vágytam. Zavart, hogy semmit nem tanulok, mégis ötösöket kapok: képzeld el, kötöttem a padban és kitűnő voltam! De hát nyilván a főiskolán a tánc az elsődleges. Így aztán visszamentem Eger legerősebb gimnáziumába, és ott már hajtanom is kellett rendesen. Azt hittem, hogy ezzel megszakad a kapcsolatom a tánccal, de nem így történt: volt Egerben egy helyi tánciskola, és felkértek, hogy tanítsak, én meg nem tudtam, hogy magyarázzam el, hogy még túl fiatal vagyok, meg nem is vagyok biztos benne, hogy tanítani szeretnék. Végül mégis elkezdtem oktatni, megszerettek a gyerekek, olyannyira, hogy amikor szembekerültem a vezetéssel, utánam jöttek a tanítványaim, és ki kellett vennem egy termet, hogy folytassam a tanítást. A gyerekek meg egyre csak gyűltek. A Pódium Tánc- és Balettiskola így született, immár több mint tíz éve, jelenleg több mint 200 tanítványom van, köztük sokan olyanok, akik még gyerekkorukban kerültek hozzám.

 

 

- 6-tól 10 éves korig mozgáselőkészítőnek nevezem a kurzusomat, saját metódusom van, melyben módosított klasszikus balett alapok, Berczik Sári módszere és kreatív mozgás egyaránt szerepel. Poroszos fegyelem uralkodik az órákon, de senkinek nem akarom az egyéniségét elnyomni, fontos, hogy szabadon megnyilvánulhassanak a gyerekek. A kreatív mozgás óra például ilyen alkalom: egy-egy koreográfiai helyzetben "segítséget kérek" tőlük, hogyan fejeznének ki mozdulatokkal egy-egy érzést vagy szituációt. Egészen más a helyzet, ha profi táncosokkal dolgozom, de esetükben szintén saját módszer szerint építem fel az óráimat. Az idősebb (16-20 éves) tanítványaimból alapítottam az Egri Fesztivál Balettet, őket úgy terhelem, mint a profi táncosokat. Mirkóczki Zitával vezetjük az iskolát és az együttest, és büszkék vagyunk rá, hogy a Táncművészeti Főiskolára is sorra veszik fel a tanítványainkat. Ezen kívül a Szegedi Kortárs Balettben is tartottam tánctechnikai bázistréningeket, melyek a táncosok képességeinek maximális fejlesztésére szolgáltak

 

 

- Gyönyörű időszakot éltem meg a Budapest Táncszínháznál: ingáztam Eger, a tanítás, és a főváros, Földi Béla társulata között, de ezzel együtt nagyon boldog, harmonikus korszak volt, mindent lelkesedésből csináltunk. Földi Béla fontos mesterem volt, azóta is azt vallom, hogy táncolni igazán nála lehet megtanulni.

 

 

-A Mandarinban a Lányt nagyon szerettem, Bartókot imádom. Már a Seregi-féle Mandarint nézve, 12 évesen is tudtam, hogy egyszer el kell majd táncolnom. Amikor Szegedre kerültem, és egyszercsak szóltak, hogy megkaptam a szerepet, azt éreztem: igen, utolért. Érdekes, hogy bennem is változik a figura, ma már egészen máshogy táncolnám. Szeretem a Szentivánéji álmot is, mert az éppen az a fajta táncszínházi forma, ahol a színészi véna jobban megmutatkozhat. Aztán ott van Michaela, amit nagyon összetett szerepnek tartok, Carment is táncoltam, kedveltem, de őt túl evidensnek érzem.

 

 

- Ezt nem lehet sematizálni. "Mozdulatkristályosító" vagyok, addig dolgozom egy mozdulaton, amíg tökéletes nem lesz. De ha olyan koreográfussal működöm együtt, akinél a mozdulat mögötti tartalom a fontos, nyilván nem fogom ezredszer pöckölni a kisujjamat, hogy éppen olyan szögben álljon, ahogy elvárja, hanem másra koncentrálok. Viszont valóban léteznek olyan kivételes formák, melyek igazán pontosak és tökéletesen kifejezőek, ezekhez szinte nem is kell hozzátenni semmit. Gondolj egy pohár vízre, ha jó az alapanyag, eleve teli a pohár, de ha csak félig van, töltögetni kell hozzá.

 

 

-Mindenkivel más táncolni, két ember között lehet fizikai és lelki összhang vagy különbség is. Inkább az a furcsa, amikor mélységében különbözik több táncos munkája, amikor ugyanazt táncoljuk, de más szinteken mozgunk.

 

- Igazi díjhalmozónak számítasz, megkaptad a Harangozó-, az Imre Zoltán-díjat, idén Érdemes Művész lettél, nagyon fiatalon szinte mindent elértél ezen a pályán. Húsz év múlva hogy látod magad, fogsz táncolni?

 

- Nem, nem táncolok majd. Olyan hőfokon égek, hogy ezt képtelenség büntetlenül folytatni még húsz évig. Huszonhárom éves korom óta egyenes vonalú a pályám, és képtelen lennék ebből engedni vagy ezen lazítani. Nagyon remélem, hogy akkorra már azt fogom érezni, hogy köszönöm, elég, és elengedem a táncot, talán másban is megtalálhatom ugyanezt a lobogást. Tizenegy éves korom óta csak a táncról szól minden. Egy táncosnak nincsen normális élete, furcsán eltolódnak az értékek: nincs pirosbetűs ünnep, hiába tartom például a családot nagyon fontosnak, de karácsonykor, ha szükség lenne rám, ugyanúgy bemennék próbálni. Az, hogy leüljek egy könyvvel egy parkba, nálam kimarad évtizedek óta, itt nincs pihenés. Egyszer viszont három hétig nem táncolhattam, akkor a próbateremnek a közelébe sem tudtam menni, azt éreztem, kimaradok valamiből, egyszerűen nem bírtam nézni a próbát.

 

- Milyen volt a legutóbbi bemutatótok, a XX. század-est próbaidőszaka számodra?

 

- Annak ellenére, hogy csodálatos a darab zenéje, ez volt életem legnehezebb próbaidőszaka lelkileg. Most köszönök el a Szegedi Kortárs Balett-től, a XX. század-est az utolsó bemutatóm. Ebben nincs semmi titok, ennek a döntésnek van magánéleti és szakmai vonatkozása egyaránt, Juronics Tamással, aki hat évig volt a társam, szétválnak az útjaink. Rengeteg tapasztalatot adtak nekem ezek az évek, jó szerepeket, sok elismerést kaptam, fontos része volt az életemnek.

 

 

- Nem. Ha nincs motiváció, nincs inspiráció bennem, tovább megyek. Le kellett zárnom ezt a korszakot, erről a tapasztalatról szól a Tabula rasa című koreográfiám is. Nem tudom még, hogy mi vár rám, de lehet, hogy kellett ez a váltás. Kegyetlenül hangzik, de frissebb marad egy táncos akkor, ha rendszeresen kiszakad egy adott helyzetből, ha környezetet, élethelyzetet vált. Mégis nehéz, húsz éve minden pillanatom a táncról szólt, és most újra kell térképeznem az életemet, topográfiailag és szakmailag egyaránt. Nincs kizárva, hogy külföldre megyek Raza Hammadihoz, akivel nagyon jól tudunk együtt dolgozni - de persze, a külföld lenne a legegyszerűbb megoldás. Azon is gondolkodom, hogy egy nagyon profi saját társulatot hozzak létre. Lehet, hogy táncosként is újjá kell születnem. A Főiskolán és a Budapest Táncszínházban, Földi Bélánál technikai tudást kaptam, fejlesztettem a mozdulataimat, a technikámat, a Szegedi Kortárs Balettnél rengeteg új tapasztalat várt, elkezdtem használni azt a tudást, amit eddig megszereztem, de úgy érzem, valami még mindig hiányzik a teljességhez. Lehet, hogy éppen ez a harmadik időszak lesz számomra szakmailag a leggazdagabb.

 

 

- Nem, erről szó sincs. Folyamatosan próbálok a Magyar Balett Színházzal, mert Egerházi Attila felkért, hogy a Fellegajtók című bemutatón, mely néhány hete volt a Fesztivál Színházban, ugorjak be Linda Schneiderova helyett, aki a megsérült. Nagyon jó érzés, hogy bíznak bennem.