2007 őszén indította el a KOGART a jelenleg folyó legnagyobb magyarországi mecenatúra-akciót. A mögötte lévő alapítvány felvállalta, hogy hazai vállalatok segítségével öt éven át évi 100 millió forintot fordít a kortárs, illetve XX. századi magyar képzőművészetre. 2008-ban állami támogatás is érkezett a magánakció mellé, a kulturális tárca bejelentette, hogy minden 1 millió forint mellé további félmilliót tesz hozzá. A képzőművészeti közéletet megosztotta ez a döntés, de a kollekció tovább gyarapodott. Igaz, az első két évben, a gazdasági válság előtt és kezdetén, még jóval nagyobb arányban, mint 2010-ben, hiszen míg két év alatt összesen 232 művet vásárolt meg az alapítvány, tavaly már csak 60 került melléjük.
A gyűjtés tehát tovább folyik, az akció pedig kiszélesedett egy olyan terület ? jelesül a civil szféra támogatása ? felé, amelyik eddig nem szerepelt a KOGART koncepciójában. Rugalmasságban, az aktuális problémákra való reagálásban a gyűjtemény jó példát mutat. A szakmai ellenállás is lehiggadt, főleg miután egyre kevesebb jut mind állami, mind üzleti téren a kultúra támogatására. A KOGART látókörében lenni egyre vonzóbb perspektíva a művészek számára. Ezt az előző tárlat, a Promenade is jelezte, amelyiken Hegyi Lóránd tíz európai ország fiatal művészei közé a magyar résztvevőket látványos módon azok közül emelte be, akik az itteni Friss tárlatsorozaton tűntek föl.
Foglalkozzunk most már az idei szerzeményekkel. Az előző évekhez képest az alapítvány bátrabban távolodott el a nagy nevektől, a kortárs művészet nagyjaitól. A hatvanas éveket Borsos Miklós, Anna Margit és Gyarmathy Tihamér egy-egy műve képviseli, a következő évtizedet Schaár Erzsébet egy kisplasztikája, Tolvaly Ernő jellegzetes korszakhangulatot árasztó vászna, Tóth Sándor kenderből szőtt filozofikus objektje hozzák. Az avantgárd ismert figurái is itt vannak, az Érmezei-Rauschenberger páros, Csíkszentmihályi Róbert, egy geometrikus akrilfestmény Bak Imrétől, megjelennek egy-egy műfaj, anyag vagy stílus ikonikus figurái ? Farkas Ádám, Kéri Ádám, Heritesz Gábor. De arányaiban nőtt a legutóbbi két évtized felhozatala, bőven sorakoznak az egészen fiatalok munkái: a különleges festőiséget teremtő Szabó Ábel-képek, Koralevics Rita, Batykó Róbert vagy Takács Szilvia művei ? utóbbival a médiaművészet is bevonult a kollekcióba ? friss, merész, új színeket hoznak az eddigi anyaghoz képest. Kicsit erősödött a fotó alapú művek jelenléte, de továbbra is hiányoznak az environmentek, a kísérleti műfajok és igen szűk terep jutott a plasztikának. A harmadik év után már kirajzolódik a gyűjtemény karaktere: a XX. századi klasszikusok és az egészen fiatalok egymás mellett szerepeltetése, a hagyományos festészeti fogalmak prioritása, de ugyanígy a pályakezdők bevállalása is.
Kovács Gábor alapítványa egyedi úton jár a műgyűjtés nálunk megszokott metódusaihoz képest, ahogyan mecenatúrája is sokoldalú, rendszerszerű, előremutató. A támogatások, vásárlások, jótékonysági akciók mellett az igazán nagy adomány, amit a kortárs magyar kultúra tőle kap, az a módszerek újdonságában van: felmutat olyan utakat, amelyek eddig nem léteztek, de nagyon is járhatónak tűnnek.
