Meddig a sajátunk a testünk és az érzelmeink?
Az izlandi szerző, Fríða Ísberg A jelölés című regénye – amely magyarul az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg – olyan világot tár elénk, ahol az empátia mérhetővé válik – és ezzel együtt politikai diskurzussá. A regény cselekményének középpontjában egy közelgő népszavazás áll: a lakosság arról dönt, kötelezővé váljon-e az úgynevezett empátiateszt, amely egy országos adatbázisban kategorizálja az állampolgárokat – jelöltekre és jelöletlenekre osztva őket.
A kérdés aktuális és bonyolult: meddig tarthat igényt az egyén a teste és pszichéje feletti önrendelkezésre? Mikortól közügy és mikortól elnyomás? Pontosan meddig és hogyan a sajátunk a testünk – és az érzelmeink?
Ezekkel a kérdésekkel a Covid-járvány idején is találkozhattunk – az egybeesés nem véletlen: a szerző ebben az időszakban írta a könyvet. Körültekintéssel és érzékenyen közelíti meg a témát, így A jelölés nemcsak egy társadalmi krízis regénye, hanem az egyéni dilemmák is hangsúlyos fókuszt kapnak: az önrendelkezés, a döntés szabadsága, az erkölcsi ítéletek határvonalai mind középpontba kerülnek.
A könyvben négy szereplő – mind más háttérrel, más meggyőződéssel – viszi előre a történetet. Mindannyian hús-vér karakterek, akiknek egyaránt van jó és rossz oldaluk is: az empátiaevangélista pszichológus, aki már nem tud empatikus lenni a feleségével, de őszintén hisz abban, hogy a társadalmat szolgálja. A befektetési szakember, akinek az élete romokban hever, csúfosan elbukik a teszten, de mégsem akar áldozat lenni. Egy traumatizált fiatal, aki elutasítja az egész rendszert, és lassan leszakad mindenről. Egy bántalmazott tanárnő, aki csak biztonságot szeretne, de szembe kell néznie a saját démonjaival is.
Mindannyian másképp kapcsolódnak a rendszerhez – eltérő tapasztalatokon, sérelmeken vagy meggyőződésen keresztül kérdőjelezik meg vagy védelmezik azt. Abban viszont nincs különbség, hogy mindannyian a saját bőrükön érzik: a döntés nem elméleti.
A jelölés egyszerre mutat rá a társadalmi polarizáció és az intézményesített erkölcsvesztés veszélyeire. Míg a jelöltek a biztonság, az erkölcsös társadalom ígéretét kapják, addig a jelöletlenek – bár hivatalosan nem bűnösök – fokozatosan kiszorulnak a társadalomból. Munkalehetőségek, albérletek és egész kerületek válnak elérhetetlenné számukra.
A regény nem felejti el kimondani: ebben a rendszerben már nem az empátia számít, hanem annak demonstrálható, kvantifikálható változata. És ami nem mérhető, az nem létezik.
A könyv számos olvasatot kínál. Egyes országokban a kötelező oltások, máshol az abortuszjog vagy a társadalmi kirekesztés témája vált a regény körüli diskurzus középpontjává. Magyar nyelvű olvasóként lehetetlen nem visszagondolni a pandémia alatt felerősödő társadalmi törésvonalakra, azokra a vitákra, amelyek nemcsak közéleti állásfoglalásként, hanem személyes viszonyrendszerek szintjén is szétfeszítették a megszokott kommunikációs kereteket.
Fríða Ísberg regénye nem kínál egyértelmű válaszokat – és éppen ettől hiteles. Nem foglal állást, de nem is engedi meg, hogy az olvasó közömbös maradjon. A jelölés nemcsak a társadalmi normák és hatalmi játszmák regénye, hanem annak kérdéséé is, hol végződik az egyén, és hol kezdődik a társadalom. A jelölés fontos kérdése nem az, hogy az érzelem magánügy-e. Hanem az, hogy mi történik velünk, ha többé már nem lehet az.
