Meddig kicsi a mama?

A magyar nem a leghatalmasabb szókincsű nyelv ugyan, ám jóízű, színes kifejezések gazdagítják, találóan egy szóba tömörítve olyan tartalmakat, amelyeket más nyelvek csak körülírással képesek kifejezni. A terhes, várandós, áldott állapotban lévő nők kifejezések helyett itt a nagyszerű kismama. Itt volt. Azt (volt) hivatott jelezni, hogy az illető nő már nem csupán lány, asszony, nő, de félig átlépett az anyák táborába. Már ért valamit az anyaság misztériumából, érzi gyermeke mozgását, van jó és rossz közérzete a bent lakótól, néha ok nélkül sír, máskor rejtelmesen mosolyog, amikor valami különlegeset érez, de még nem teljesen anya. Beszélget valakivel, hordoz valakit, akit még sosem látott, de pillanatnyilag a világon a legszorosabb kötelékben áll vele: azaz kismama. Nem egészen mama, de kicsit már az. Ez a státusza, a kismamaság (szerencsés esetben) kilenc hónapig tart: a baba megszületéséig. Attól a pillanattól nem kismama többé, hanem mama, anya, édesanya. Minden kis nélkül.

Évek óta tetten érhető ennek a tartalomnak az elsikálása, elmosása, sokan mostanság következetesen kismamaként emlegetik a kisbabát szoptató, totyogó csöppségeket terelgető, óvodások után loholó anyukákat. Kíváncsi vagyok, ők miben szabják meg a kismamaság időbeni határát? Mert a születés pillanata határozottan éles kontúr. De mi a határa ennek a mai kismamázó hullámnak? Az iskolába lépéssel vége talán? Vagy meg kell várni az érettségit, hogy belenőjünk a mamaságba? Ez esetben javaslom, hogy az anyák napja mellé iktassunk be egy kismamák napját is ünnepeink közé, hisz így hoppon marad a sok "kismama".

Magam már nagymama vagyok, épp egy éve. Nehezen barátkozom a szóval. Bár, ha azt veszem, hogy ezek szerint mostanáig kismama voltam, el kell fogadnom, hogy most a lányom kis én meg már nagy vagyok! És ez határozottan tetszik...