Mediawave: Győri édes

ÁTRAJZOLT VILÁGOK - ANIMÁCIÓS FILMEK

 

Ducki Tomek Életvonal című karakteres, egyedi hangulatú, pár perces alkotása kötéltáncos csavaremberkék életéről szól, akik egy pókháló vékonyságú akadálypályán csúszkálnak, nap mint nap megküzdve a túlélésért. Az erősebbek kannibalizmussal testesednek, kitépve egy-egy csavart a másikból, a gyengék elhullanak, szétesnek: tragikus, kíméletlen példabeszédet látunk. Daniel Austin Útikalauz zombikhoz (Guy's guide to zombies) című fekete-fehér rajzfilmje a klasszikus képregények stílusában készült politikai szatíra. A film egy gyanús faj, a zombik leleplezésére szolgál, azok minden külső-belső ismertetőjegyét gondosan felvázolva. Kiderül, hogy a zombikkal szemben elkel az óvatosság, mert világuralomra törnek: akkor aztán csend, rend, fegyelem lesz mindenhol. A francia Gabriel Jacquel debütáló, Fekete-fehér (Recto Verso) című munkája két groteszk kis figura, a jó és a rossz harcát mutatja meg szellemes módon. Az ars poeticaként ható munkában a két légyfejű, esetlen alak kiegészíti egymást, nem léteznek egymás nélkül, éppúgy, ahogy a fekete és fehér, az előtér és a háttér sem. Az észt Kaspar Jancis Maraton (Marathon) című filmje igazi különlegesség, mind forgatókönyvét, mind egyedi figuráit tekintve. A történet egy helyi maraton körül bonyolódik, az eseményeket egy piros léggömb bogozza össze furcsa koincidenciák mentén. Az alkotó karakterrajzolóként utánozhatatlanul tehetséges, minden figuráját ezernyi, semmire nem hasonlító apró jellegzetességgel ruházza fel, szürreális, modoros, mégis szerethető lényekkel zsúfolva teli ezt a gazdag negyedórát. Az amerikai Stacey Steers tíz perces, fekete-fehér, nosztalgikus stílusú romantikus rajzfilmje, a Fantom-kanyon (Phantom Canyon) egy végzetes találkozásról szól; egy baljós szerelemről, melyet egy denevér-férfi iránt érez a hősnő. Részletgazdag, ódivatú bájú képek, hidegrázós hangulat: szárnysuhogás, elsötétülő látóhatár, bogarak a bőrön, ijesztő szenvedély. És ha már benne vagyunk, folytassuk is a szerelemmel. Ian Mackinnon Kiigazítás (Adjustment) című filmjében az animáció csak a kulcs, amely két hús-vér szereplő, egy szakítófélben lévő szerelmespár közötti utolsó kapocsként szolgál. A cél: átírni a történetet, meg nem történtté tenni az elválást, megmenteni a szerelmet, egy másik, pozitív, fiktív verziót érvényesíteni a valóság fölött. Erre szolgálnak a kézzel pörgethető, rajzolt jelenetsorok és a guriga WC-papíron leszaladó szerelmes képek, melyek mind a szerelmes rajzoló kétségbeesett beavatkozási, átírási kísérletei. Ha kedvencet kéne választanom, ez a film az: könnyed, játékos, kreatív munka a párhuzamos világok kölcsönhatásáról, a fikció és a realitás küzdelméről, a vágyott kapcsolat képzeletbeli újrateremtéséről.

 

TITKOS TÖRTÉNETEK - DOKUMENTUMFILMEK

 

A dokumentumfilmek mezőnyéből kiemelkedik a német Cristian Liffers Két haza: Cuba és az éjszaka (Dos patrias: Cuba y la noche) című munkája, mely kubai meleg férfiak párhuzamos vallomásait mutatja be. Az élettörténeteket Reinaldo Arenas író sorai és rengeteg csodaszép muzsika tagolják, így a filmet valamiféle költői máz burkolja be, olykor szinte elfedve a helyzet nyomorúságát. Mégis, mielőtt becsapnánk magunkat a szép sorokkal, azt azért érdemes tudni, hogy Reinaldo Arenas - akit posztumusz sztárrá tett a halála után kiadott memoárja, a Mielőtt leszáll az éj - élete utolsó éveiben sem találta meg a harmóniát, hazájától távol, szegénységben, AIDS-esen tengődött, majd öngyilkos lett. De alakja - tragikus sorsa ellenére is - fontos ikonná vált, még akkor is, ha művei még mindig be vannak tiltva hazájában. Kubában a homoszexualitás ma is tabunak számít, az illegális találkozóhelyekre és titkos partikra szorult meleg közösség pedig nem tart össze; a fiataloknak még van esélyük az ismerkedésre, de az idősebbek menthetetlenül elmagányosodnak. Itt nincsenek sikersztorik, sem a magánéletben, sem a hivatásban. Egy kubai meleg fiú számára saját identitásának felvállalása mindig egyenértékű azzal, hogy apja elutasítja (a filmben kizárólag az édesanyák állnak fiaik mellett), a hetvenes években még az egyetemi továbbtanulást is megakadályozhatta a szexuális hovatartozás, de máig cenzúra, botrány és betiltás kísér mindent, ami a homoszexualitással kapcsolatos. A nyilvános közösségi tereken, mint például a piac, a melegek céltáblául szolgálnak a többségnek, gyakran pedig munkát sem kapnak, ha vállalják magukat. Egy olyan országban, ahol rendőrségi razziákkal, nyilvános megszégyenítéssel és titkos videofelvételekkel zsarolják őket, az egyetlen hatékony fegyver az előítéletek és ostobaság ellen, hogy a rendező konkrét arcokat, sorsokat mutat be, nevesíti és láthatóvá teszi a szereplőket, visszaadva jogukat arra, hogy ne kelljen rejtőzködniük. A megszólalók között van olyan, aki eddigi munkájában is tudatosan és nyilvánosan szembeszegült a "machismo" törvényével, mint a fotós, aki a "Törékeny testek" akt-sorozatával próbálja megmutatni a férfiak sebezhetőbb oldalát, vagy a melegjogokért harcoló író, aki a tolerancia lesajnáló buksisimogatása helyett végre egy kis tiszteletet szeretne.

A családban az apa látja el a gyerekeket, ő főz, ő törődik velük, az asszony nagyon rossz lelkiállapotban van, nem tud gondoskodni magáról sem, csak motyog magában, olykor dühöng, félrerúgja a macskát, tör-zúz. Aztán előkerül egy fotóalbum, öreg, fakó fényképekkel a legidősebb lányukról, egy kiscicával pózoló, gyönyörű fiatal nőről, aki már nem él. Egy nap kiszállt a mindennapi nyomorúságból, és felakasztotta magát, talán tényleg azért, mert túl érzékeny volt, ahogy az apja mondja. A Magok balladai sűrűségű, hátborzongató történet, előérzetek, sejtések mentén jutunk el a múltbeli tragédiáig, és hogy mi is történt valójában, arra sosem fogunk megfejtést találni.

 

VAN EGY SZTORID? - KISJÁTÉKFILMEK

 

A kisjátékfilmek mezőnyében Szirmai Márton Szalontüdője az igazán szellemes alkotások közé tartozik. Egy utcai étkezőbódé "Szalontüdő van!"-felirata összehoz két férfit, egy nejlonzacskóját lóbáló hajléktalant és egy jól szituált biztonsági őr kinézetű fickót, akik - úgy adódik - fele-fele arányban megosztoznak a pár percnyi sorsközösséget jelentő tányér ételen. Zárásként a rendező szempontot vált, és mindent felforgat, a néző meg szégyellheti magát előítéletei miatt. Orosz Dénes: Melletted című húsz perces filmje egy házasodni készülő pár kegyetlen játszmájáról szól, szinte olyan, mint egy újrapörgetett Nem félünk a farkastól-lemez. A pár vicces és kegyetlen szópárbajban csap össze, hogy megcsalásokról, péniszméricskélésről és frigiditásról cseréljen eszmét, lehetőség szerint minél jobban megalázva a másikat. Most, hogy úgyis itt a május, házasságfóbiásoknak kötelezően ajánlott.

A román Radu Jude: Képcső (Lampa cu caciula) című kisjátékfilmje jóval hosszabbnak tűnik annál a huszonhárom percnél, mint amennyi valójában, mivel ez idő alatt nem teszünk mást, mint drukkolunk, hogy hatalmas, ősrégi, használhatatlan tévével hajnalban útrakelő apa és fia találjon valakit, aki megjavítja a készüléket, hogy a kissrác este már Bruce Lee-t nézhessen. És bár teljesen értelmetlennek tűnik ez az út az esőben a sártengeren át a rengeteg várakozással és cipekedéssel, mégis összehozhatja kettejüket. Apa-fiú kapcsolata nagyító alatt, szikáran és mégis érzelmesen. Igazi lélektani mélyrepülés a skóciai Vincent Hunter Ameddig eljutottál (As far as you've come) című filmje, melyben két férfi hajnaltájt az erdőben egy haldoklóba botlik. Az egyik segítségért siet, a másik ott marad. Az egyik megússza az estét, a másik nem. Az egyik telefonfülkét keres, a másik egy utolsó slukkal kínálja a szerencsétlent, beszél hozzá, megpróbálja életben tartani és vele van a halála pillanatában. Pár percnyi sokkterápia felelősségről, sorsról, meghatározó pillanatokról, a választás végzetességéről.