Az üvegművész sem fél a betontól Hódmezővásárhelyen
Idén rendezték meg 11. alkalommal Hódmezővásárhelyen a Kísérleti Beton Szimpóziumot. A hagyományosan ipari alkalmazásban használt alapanyag művészi lehetőségeit ebben az évben két szobrász, két üvegművész, két keramikus és egy ötvösművész tágította a hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központban. Az idei alkotótábor központi témája a Kapcsolatok volt, amely a Petőfi Kulturális Ügynökség kezelésében működő hódmezővásárhelyi alkotóházak és művésztelep alapvető törekvését is kifejezi.
Mindák Gergely szobrászművész az idei csapat azon tagja, aki alapvetően és elsősorban betonnal dolgozik. Az idei szimpóziumon hungarocell rétegekből formálta meg a bonyolult öntőmintát, mellyel létrehozta különleges formavilágú betonszobrát.
Szilágyi Csilla üvegművészként vett részt az alkotófolyamatban. Ő is használt már betont munkáiban, mivel úgy látja, hogy a két anyag találkozása izgalmas végeredményhez vezet. „Olyan anyagot kerestem, ami nem konkurál az üveggel, viszont jól kiegészíti, és tartószerkezetként funkcionálhat munkáimnak. A betonnal kontrollálni tudom a teljes folyamatot, a beton és az üveg együttes használata végül pontosan azt képes visszaadni, amit elképzeltem.”
Formanek Zsuzsa a szimpóziumot szervező Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány kuratóriumi tagjaként vett részt a szimpózium szervezésében. A helyszínt méltatva elmondta, hogy gyönyörű és inspiráló környezet a művészek szállásául szolgáló Hódmezővásárhelyi Alkotóház a Virág utcában. Azt is a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő betonszimpózium előnyének tartja, hogy az alkotók a Csomiép Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft. támogatásával dolgozhatnak, a szponzoráló vállalat szakemberei technikai ismereteikkel is segítenek a műtárgyak létrehozásában.
Kell egy ház
Háber Szilvia Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány elnöke mindehhez azt is hozzátette, hogy mint minden évben, így az idén is lehetőséget kívántak nyújtani olyan művészeknek, akik már dolgoztak ezzel az anyaggal, illetve azoknak is, akik még nem ismerkedtek meg közelebbről ezzel az anyaggal.
Az utóbbiak közé tartozik Kaintz Regina ötvösművész, aki először dolgozott betonnal. „Ez a szimpózium nagy lehetőség arra, hogy egy olyan léptékváltást is kipróbálhassak, amire ritkán adódik alkalom. Sokat tanulok a kollégáktól, és a technológusoktól is. Ráadásul mindezt egy csodálatos környezetben, melynek része a szállásunk, az alkotóház, illetve a kerámiaközpont, ahol az öntőformákat, zsaluzatokat készítjük. Mindez együtt speciális és inspiráló miliőt teremt a munkához.”
Soltész Melinda üvegművészként kísérletező típusnak tartja magát. Ő is első alkalommal vesz részt a szimpóziumon, és nagyon örül, hogy erre most lehetősége nyílt. Véleménye szerint a magyarországi művészek, a művészet számára nagyon fontosak az alkotóházak, ahol együtt tudnak lenni, az otthoni környezetből kiszakadva és inspirálódva. Számára nem is kérdés, hogy „ezeket az alkotóházakat a magyar államnak kötelessége megóvni és fenntartani”.
Baran Péter tárgyalkotó keramikusművész a fiatalok közé tartozik, hiszen tavaly diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen. Nagy lehetőségnek érzi, hogy inspiráló szakmai közösségben dolgozhatott egy héten át.
Kotormán Norbert szobrászművész az idei csapat hódmezővásárhelyi tagja. Bár tősgyökeres vásárhelyi, ő is első alkalommal vesz részt a kísérleti betonművészetről szóló szimpózium munkájában. Alapanyagként általában követ, fát, bronzot, kerámiát használ, betonnal most dolgozott először. Az első eredményeiről mosolyogva mesél: „Egy picit elkalkuláltam magam, ez az anyag nem kedvelte azt a formavilágot, amit megpróbáltam ráerőltetni. Maximálisan teljesítettem a kísérleti jelleget, megtanultam, hogy mire nem való, de a végeredménytől függetlenül ez a folyamat is izgalmas dolgokat generált bennem.”
A szimpózium léte számára önmagában is érték: „Hódmezővásárhelyen erős, bár hullámzó hagyománya van a képzőművészetnek, ami a város életében is fontos. Az számomra különösen kedves, hogy mindenféle ember, alkotók, képzőművészek, iparművészek jönnek el hozzánk. Nem sok fontosabbat tudok kitalálni egy város életében annál, hogy folyamatos kultúrpezsgés, mozgás legyen benne. Az főleg egy olyan vidéki város számára lényeges, ami nagyon régi művészeti hagyományokat őriz. Számunkra a kultúra alapvető, sőt akár létkérdés is lehet.”
Százéves hagyományok
Ezzel Rapcsák Katalin, a hódmezővásárhelyi Petőfi Alkotóházak munkáját irányító szakember is mélységesen egyetért. A PKÜ kezelésében három nagy múltú művészeti egység is működik Hódmezővásárhelyen. Az egyik a mostani szimpózium alkotóinak is otthont adó Virág utcai alkotóház. Emellett a Kohán György utcában is működik egy modern művésztelep művészlakásokkal és műtermekkel, és nem utolsósorban Mártélyon, a Holt-Tisza partján is rendelkezésre áll egy színvonalas szálláshelyeket és műtermeket kínáló, modern alkotóház.
Katalin órákig tud mesélni szülővárosa művészeti életének korszakairól. A Virág utcai alkotóház története például egészen 1926-ra nyúlik vissza, amikor Rudnay Gyula festőművész vezetésével elindult a művészeti élet szerveződése a városban. Itt alakult ki a vásárhelyi iskola, amelynek kiemelkedő képviselői – Endre Béla, Tornyai János és maga Rudnay – máig meghatározzák a város kulturális arcát. Ezek a művészek érvényesítették közös érdekeiket, melléjük állt a város is, és műterem-lehetőséget biztosított számukra a régi kaszárnyában. Onnan többször is költöztek az idők folyamán – sorolja Rapcsák Katalin, majd a beszélgetésünk helyszínéül szolgáló alkotóházról, a végállomásról mesél. A meghitt belső udvart körülölelő épület valamikor a város közkedvelt belgyógyász főorvosa lakóhelyéül szolgált, aki szoros kapcsolatot tartott a helyi művészekkel. Miután nyugdíjba ment, ragaszkodott hozzá, hogy ők használhassák tovább az ingatlant.
A mártélyi alkotóházat Rácz György tervezte neves művészek igényei alapján a hatvanas évek elején. „Nagyon szeretik a művészek, például Makovecz Imre is ott szeretett bele Mártélyba, ahol később saját házat épített.”
A harmadik hely a belváros szívében működő modern Művésztelep, mely szorosan együttműködik a vásárhelyi művészeti iskolával is. „Sikerült megállapodnunk abban, hogy az egyik műteremben állandó oktatás zajlik. Tehát a négy műteremből háromban dolgoznak művészek, a negyedikben pedig a helyi művészeti iskola növendékei rajzolnak heti két alkalommal. Ez azért kivételes lehetőség, mert a fiatalokat inspirálja, ha valódi művészeket figyelhetnek meg munka közben, illetve mára már odáig jutottunk, hogy a tehetségesebb leendő alkotókat Mártélyon táboroztatják a tankerület finanszírozásában.”
Rapcsák Katalin nagyon fontosnak tartja, hogy a helyi fiatalok is lehetőséget kapnak arra, hogy inspirálódjanak és a következő művészgeneráció részeseivé válhatnak. „Elindult és működik valami, ami a gyerekek, a szüleik és a város közönsége szempontjából nagy léptékű. Sehol másutt az országban nincs példa arra, hogy egy művészeti iskola egy művésztelepen belül működjön. Ez akár minta is lehet mások számára.”
Fotók: Sorok Péter / Kultúra.hu
