Célja a keresztény értékrend és a történelmi tárgyilagosság közvetítése, valamint a magyar nyelv ápolása lesz.

A vándorszínház vezetésére a Széchenyi család Fazekas István Jókai-díjas drámaírót, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának adjunktusát kérte fel.

Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta, a Széchenyi család régóta fontolgatja egy olyan színtársulat létrehozását, amelyik akár a Kárpát-medence legkisebb magyar lélekszámú településeire, illetve a színpaddal rendelkező középiskolákba is elviheti azokat a kamaradarabokat, amelyek Jézus Krisztus követésének példázatait, vagy a magyar történelem sorsfordító pillanatait tárják a nézők elé. A vándorszínházon belül a hangjáték műfaját is szeretnék megújítani.

Fazekas István arról nyilatkozott, hogy a vándorszínház az Árva Bethlen Kata, a Tony, a Pilátus éjszakája, a Zrínyi Ilona és A pillanat érkezése című színdarabot tervezi műsorra tűzni. Az előadásokat meghívásos alapon utaztatják majd.

A Széchenyi István Történelmi Vándorszínház nyitott társulás, fenntartó partnerként – az alapítvány jóváhagyásával – bárki csatlakozhat hozzá.

Nyitókép: Széchenyi Tímea és Fazekas István, forrás: felvidek.ma