Brüsszel karácsonyfa profimedia.jpg

Megérkezett a karácsonyfa Brüsszel főterére

Megérkezett a karácsonyfa Brüsszel főterére, a fenyőt idén egy nyugdíjas házaspár ajándékozta a belga fővárosnak – tájékoztatott a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap.

A 35 éves fenyőt szerdán vágták ki a belga fővárostól délre, a Vallon-Brabant régióban található Rixensart-ban. A nordmann típusú fenyő egy magánház kertjében állt, az éjjel szállították a belga fővárosba. A közel húsz méter magas fát a hajnali órákban állították fel a belga főváros történelmi főterén, a Grand-Place-on. A brüsszeli önkormányzat tájékoztatása szerint az egykori tulajdonosok remélik, hogy a tűlevelű látogatók ezreit varázsolja majd el a „világ legszebb terén” az ünnepi időszakban.

A fát november 26-án és 27-én díszítik fel, melyhez mintegy háromszáz piros gömböt használnak fel három különböző méretben, valamint száznyolcvan darab faragott elefántot formázó dekorációt helyeznek el rajta. A karácsonyfa valamivel több mint egy kilométer hosszú, élénkvörös és meleg fehér tónusú fényfüzére november 29-én, pénteken 18 órakor gyullad fel először. Ezzel hivatalosan is megkezdődik a 24. brüsszeli karácsonyi vásár.

A fenyőfát az ünnepek végén újrahasznosítják. Amint a belvárosi karácsonyi vásár véget ér, különböző emléktárgyakat készítenek belőle, amelyeket majd jótékonysági célból elárvereznek.

A brüsszeli Grand-Place-on 1954 óta lehetőség szerint minden télen karácsonyfa teszi teljessé a város ünnepi hangulatát. A fenyőfa az immár szintén hagyományosan felépített betlehemi jászol szomszédságában áll. A vásár január első hétvégéjéig látogatható. A karácsonyfa szintén a jövő év elejéig díszíti a brüsszeli főteret.

Ez is érdekelheti

Megvannak az év bejglijei

A dunaharaszti Karl Cukrászdáé lett az év diós bejglije, és szintén ez a cukrászda nyerte az ínyenc kategóriát Bíboros nevű bejglijével, míg az év mákos bejglijének járó díjat a budapesti Még1kiflit Kézműves Pékség kapta a Magyar Cukrász Ipartestület tájékoztatása szerint.

Kihagyhatatlan adventi programok Budapesten

Már Budán és Pesten is megnyíltak a karácsonyi vásárok, ahová nem csupán az ajándékvadászokat, hanem a kulturális élményekre vágyókat is várják, akár az egész családdal.

Bezárják Belgium utolsó delfináriumát

Legkésőbb 2037-ig be kell zárnia Belgium utolsó delfináriumának a flandriai kormány döntése értelmében. Az állatvédő szervezetek üdvözölték a határozatot, a delfinárium igazgatója fellebbez a döntés ellen – jelentette vasárnap a belga hírügynökség.