Euclid_looking_into_the_Universe_ESA24697255_16.jpg

Így változik körülöttünk a világegyetem

Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei, köztük öt új kép az univerzumról; a felvételek segítenek megérteni, hogyan változik körülöttünk a világegyetem.

Az univerzumról készült öt új kép eddig soha nem látott részletességgel mutatja be az űrtávcső képességét a kozmosz titkainak feltárására, és lehetővé teszi a tudósok számára, hogy elsodródott bolygókat kutassanak, vagy épp galaxisképek apró torzulásait használják a sötét anyag tanulmányozására, valamint a világegyetem fejlődésének vizsgálatára.

Valeria Pettorino, az ESA Euclid projekt tudósa szerint ezek az első adatok fontos mérföldkőnek számítanak. „A képek és a hozzájuk kapcsolódó tudományos eredmények lenyűgözően sokfélék a megfigyelt objektumok és távolságok tekintetében. Számos tudományos alkalmazást tartalmaznak, és mégis csupán 24 órányi megfigyelés adataiból származnak. Ez még mindig csak egy ízelítő abból, hogy mire képes a Euclid” – hangsúlyozta a tudós.

Az ERO (Early Release Observations) korai megfigyelési program 17 csillagászati objektumot célzott meg, a közeli gáz- és porfelhőktől a távoli galaxishalmazokig, betekintést nyújtva a Euclid fő kozmológiai felmérésébe. Az első tudományos eredmények közé tartoznak többek között a szabadon sodródó bolygójelöltek, újonnan azonosított extragalaktikus csillaghalmazok, új kis tömegű törpegalaxisok egy közeli galaxishalmazban és nagyon távoli fényes galaxisok felfedezése, amelyek az univerzum első milliárd évében láthatók.

Hakim Atek, a párizsi Asztrofizikai Intézet kutatója szerint a széles spektrális lefedettség, amely a látható fénytől a közeli infravörös hullámhosszakig terjed, valamint az egyedülállóan széles látómező lehetővé teszik a legfényesebb és legnagyobb tömegű galaxisok felfedezését a korai univerzumban. 

A Euclid űrtávcső mindössze egy nap alatt készítette el ezt a korai katalógust, látható fényben több mint 11 millió objektumot, infravörös fényben pedig további ötmilliót feltárva. Ez a katalógus jelentős új tudományos eredményekhez vezetett, mivel a Euclid által készített képek legalább négyszer élesebbek, mint amilyeneket a földi teleszkópok készítenek. Nagy égrészeket fednek le páratlan mélységben, messzire tekintve a távoli univerzumba mind látható, mind infravörös fényben.

Az Európai Űrügynökséggel (European Space Agency) együttműködve a Euclid konzorcium csaknem húsz ország részvételével tervezte, építette és működteti a sok szempontból egyedülálló Euclid űrtávcsövet. A misszió hat éven keresztül térképezi fel az extragalaktikus égboltot, egyedi adatokat szolgáltatva, amelyek új betekintést nyújthatnak a rejtélyes sötét anyag és a sötét energia tulajdonságaiba. Az űrtávcsövet 2023. július 1-jén indították el, és 2024. február 14-én kezdte meg a felméréseket.

A Euclid konzorcium következő adatközlése már a tényleges kozmológiai felmérésre fókuszál. Az első ilyen kisebb adatközlés 2025 márciusára várható, míg egy szélesebb adatközlés 2026 júniusára van ütemezve, és összesen legalább öt további adatközlés várható 2031 előtt, ami névlegesen a Euclid égboltfelmérésének végét jelzi majd.

Jelenleg a Euclid konzorcium több mint 2600 tagot számlál, köztük több mint ezer kutatót 15 európai ország 300 kutatóintézetéből, valamint többeket Kanadából, Japánból és az Egyesült Államokból, akik különböző területeken dolgoznak az asztrofizika, kozmológia és mérnöki feladatok területén. Magyarországról a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) kutatói idén csatlakoztak a konzorciumhoz. Munkájuk szerves részét képezi a szimulált galaxiskatalógusok analízise és a korai adatok tesztelése. 

 

Ez is érdekelheti

Megalakult az Élvonal alapítvány

Az Élvonal Program megvalósítása érdekében hivatalosan is megalakult az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány, amely a világszínvonalú csúcskutatást és a tehetséggondozást kapcsolja össze egyetlen, hosszú távra tervezett intézményi keretben – mondta el november 25-én az MTI-nek Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal alapítvány kuratóriumának elnöke.

Brutálisan meggyilkolták az Árpád-házi herceget

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói által vezetett nemzetközi projektben sikeresen azonosították az Árpád- és Rurik-dinasztiába tartozó egykori macsói bán, Béla herceg maradványait – közölte november 6-án az ELTE. A vizsgálatokkal egy évszázados régészeti és történeti kérdést oldottak meg a kutatók.

Klubkörkép: mi hiányzik a telt házhoz?

Milyen kihívások elé állították az elmúlt évek az élő zene hazai színtereit? Milyen klubkultúra igénye látszik kirajzolódni? Az NKA – Hangfoglaló Programiroda megbízásából a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. feltáró kutatást készített, hogy átfogó képet adjon a hazai élő zenei rendezvényhelyszínek működési stratégiáiról, nehézségeiről, valamint a támogatási rendszerekhez kapcsolódó javaslataikról.

A fémorganikus térhálók kifejlesztői vehetik át idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia október 8-i stockholmi bejelentése szerint.