Sopsits Árpád rendező új dokumentumfilmje Muszatics Péter Utazás Európa mélyére című, 2016-ban megjelent könyve alapján készül. A könyv észak-déli metszetben sajátos Közép-Európa-portrét ad.


lemberg__1934_600x557.png
Lemberg, 1934
Fotó: Fortepan

"Az Utazás Európa mélyére több mint egy könyv, múlt, jelen és talán a jövőnk van megírva benne, egy olyan kontinensé, mely folyton változik, bármilyen stabilnak hisszük is a határait, sosem voltak és nem is lesznek azok. Egy kis szeletét éljük épp a történelemnek, ezek közt a határok közt, mely azonban nem szabad, hogy korlátok közé szorítsa a megismerésünket, hiszen a világ ennél sokkal, de sokkal bonyolultabb hely" - mondta el egy korábbi interjúban a szerző.


muszatics_peter_600x337.png
Muszatics Péter
Fotó: Sonia Troshima

Azért is volt fontos számára ez a téma, mert azok a városok, amelyekről ír - Tallinn, Vilnius, Łódź, Lemberg, Pozsony, Temesvár, Szarajevó, Thesszaloniki - földrajzilag ugyan közel vannak ugyan, mégis alig tudunk róluk valamit. Pedig bennük összesűrűsödik egész régiónk esszenciája, az összes ország és az összes nemzet.


pozsonny__1903_600x430.png
Pozsony, 1903
Fotó: Fortepan

Sopsits Árpád legutóbbi filmje, a 2016-os A martfűi rém kilenc Magyar Filmdíjat nyert 2017-ben, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A Balázs Béla-díjas művész többek között a Céllövölde, a Video Blues és a Torzók című filmek rendezőjeként lett ismert, és számos nagysikerű darabot rendezett a Budapesti Kamaraszínházban, a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban is.

A dokumentumfilm a Focus Media Center gyártásában készül, amelynek vezetője, Sipos Áron producerként dolgozott többek között a Marozsán Erika és Joachim Król főszereplésével készült Szomorú vasárnap (Rolf Schübel), a Perlasca - egy igaz ember története (Alberto Negrin), a Jónás, aki a cethal gyomrában élt (Roberto Faenza) vagy a Thomas Kretschmann és Charlton Heston főszereplésével készült Papa Rua Alguem 5555 (Egidio Eronico) című filmeken.

A film gyártását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Ember Judit-pályázata támogatja.