A Valenciai Egyetem régészei még 2005-ben fedezték fel az amforát a föníciaiak által az i.e. 7. században alapított Lixusban (Mauretania Tingitana). A város később karthágói befolyás alá került, majd Karthágó lerombolása után Lixus a Római Birodalom részévé vált. A település virágkorát Claudius császár uralkodása alatt (i.sz. 41-54) érte el. Némely görög szerző egyébként Lixust a Heszperiszek (Heszperidák) kertjével azonosította, ahol Héra aranyalmáit őrizték segítőjükkel, az emberi nyelvet beszélő hatalmas kígyóval, Ládónnal együtt.
A Valenciai Egyetem Analitikai Kémiai Intézetének kutatói, akik vizsgálataikról az Analytical Letters című szaklap legújabb számában számoltak be, négy éven át elemezték az amforát. A vegyészek mindenekelőtt azt vizsgálták, hogy mivel zárták le a cserépkorsót, s mit tárolhattak benne. Mint kiderült, az amfora száját eredetileg fenyőgyantával zárhatták le: a kétezeréves parányi minta ugyanis gyantasavakat tartalmazott. Az ókori fenyőgyanta egyébként kemény állagú, színe pedig fekete volt, sárga pettyekkel tarkítva, szemben a jelenkori vöröses színű fenyőgyantával.
Az amforát valószínűleg parafával, vagy egy fadarabbal dugaszolhatták be, s az edénynek lehetett kerámiakupakja is, hasonló ahhoz, mint amilyet a közelben felfedeztek fel. A kerámiaedény nyakán körkörös mintázat látható, valamint felfedezhetők az amforát egykoron megformázó mester ujjlenyomatai is. "Az edényt egy olyan területen fedeztük fel, ahol i.e. 50 és i.sz. 10. között az amforákat tároló raktár üzemelhetett" - vélekedik Carmen Aranegui ásatásvezető régész, a Valenciai Egyetem professzora.
A régészprofesszor szerint, aki másfél évtizede végez ásatásokat Lixusban, az amfora itáliai eredetű, valószínűleg Campania mai területén készíthették. Ezeket az edényeket bor vagy sózott élelmiszer szállítására alkalmazták, ám később másodlagos hasznosításra kerültek. Így történt a lixusi egyénnyel, amelyben vastörmeléket találtak. Vélhetően egy öntöde használta, hogy megóvja a vasat a korróziótól.
