Építészként ül a zsűriben, amely napról napra színházi előadásokat ítél meg. Mennyire befolyásolja a szempontjait a szakmája? Zsűri társaihoz képest például jobban foglalkoztatja a látvány, a díszlet?
Elég melomán alkat vagyok, ezért már a Müpa építészeként is mindenki arról faggatott, hogy mit tesz hozzá a zene iránti szeretetem a tervezés folyamatához. Annak, hogy az ember zenerajongó, és hogy meg tud tervezni egy akusztikailag jól működő hangversenytermet, semmi köze egymáshoz. Hasonló a helyzet ebben ez esetben is: színházrajongóként vagyok jelen, nagyon ritka, hogy az építészagyamat használnám egy előadás közben. Természetesen előfordul, hogy a dizájn vagy a zene megragad, de ezek csak színek a palettán, nem elsőd rangú szempontok.
Mégis az eddigi előadások közül mit talált különösnek, érdekfeszítőnek a tereket figyelve?
A fesztivál programjainak előadásaiban nagyon kevés az absztrakció: túlnyomó részt realista díszletek között mozog a történet. Eddig két olyan előadást láttam, amelyet építészetileg, dizájn szempontjából nagyon érdekesnek találtam. Az egyik a tatabányai társulat Édes Annája, ahol egyetemi előadóterem alakú díszletet láthatott a közönség, annak ellenére, hogy egy polgári lakásban játszódik a darab. Itt például segített az építészeti élmény: Padovában az első egyetemi előadóterem, ahol embereket boncoltak, éppen így nézett ki. Ezen a zsűri társaim is meglepődtek. Nem lehetünk hűségesebbek Kosztolányi elképzeléséhez, mint ennek a díszletnek az üzenete: ott trancsíroznak fel lelkileg, pszichésen egy szerencsétlen lányt, aki a tisztaság poteózisában létezett.
Ezek szerint a zsűri nem csupán az utolsó előadást követően ül össze, hanem folyamatosan konzultál.
Már az fesztivált elején összeültünk, hogy egyeztessük a szempontjainkat. Jómagam például nagyon kíváncsi voltam Molnár Piroska véleményére, hiszen ő másfél évtizedet töltött Kaposváron, és tisztában van azzal, mit jelent egy vidéki színház. Pesti emberként, aki vagy a fővárosban, vagy külföldön néz meg egy-egy előadást, nincsenek élményeim ezzel kapcsolatban. Pedig a feltételrendszerek mások, mint egy fővárosi színháznál, és ezzel nagyon lényeges tisztában lenni. Emellett fontos, hogy menet közben is konzultáltunk, hiszen szombat estére már mindannyian közelebbről ismerjük a másik ízlését, gondolatait, így nem az utolsó pillanatban alakul ki egy esetleges kellemetlen vita vagy párbeszéd.
Volt olyan előadás, amelyet különösen várt a darab vagy a társulat miatt?
Hármat tudok megemlíteni: a kaposváriakét a hírük, illetve a fiatalkori emlékeim miatt. A másik a Picasso kalandjai, amelyet a Pécsi Nemzeti Színház hozott el. Ezt a történetet többször láttam filmen, mint ahány ujj a két kezemen van: hogy a film színházi adaptációját miképpen oldják meg nagyon érdekelt. Az Édes Anna felé pedig szintén a régi élmények tettek kíváncsivá: még Nagy Annával a főszerepben láttam fiatalon, akkor rendkívül erős hatást tett rám.
Minden este színház ? első hallásra boldogan vállalná bármilyen színházszerető. Valóban ajándék, vagy megterhelő ennyi előadást, történtet napról napra feldolgozni, megítélni?
Számomra hatalmas élmény: minden nap a tervező asztal mellett ülök és nagy épületek műszaki kérdéseiről gondolkodom, beszélgetek. Az estét az ember próbálja lecsendesíteni. Nagyon szeretem nagy léptékben fogyasztani a kultúrát: nagyregényeket olvasni, Wagnereket hallgatni. Voltam egyszer Salzburgban, ahol hat estén keresztül Mozart-operát hallgattam ? hihetetlen sok mindent értettem meg, amit havonta vagy kéthavonta egy-egy művel nem sikerült. Azzal, hogy minden este nézem, az agyam teljesen áthangolódik arra a környezetre, gondolkodásra, amelyet ők képviselnek.
Érték meglepetések a csaknem egy hét során?
Igen. Hihetetlen, hogy hasonlóan szűk pátriákban ekkora értékeket lehet teremteni. Meghajtom a fejem ezelőtt. Nem volt olyan társulat, ahol nem láttunk volna valamilyen szempontból kiemelkedő értéket: mindegyik megérdemelne valamiért ? a humor, a színészi játék, a zene ? egy-egy különdíjat. Azonban mi globálisan értékelünk, ez alapján hozzuk majd meg a döntést.
