Életének első szakaszáról igen keveset tudunk. Valószínűleg 1155 és 1162 között született Temüdzsin néven az Onon folyó mentén. A Mongolok titkos története szerint a gyermek Temüdzsinről, egy tatár fogolyról kapta a nevét, akit apja, Jiszügej éppen a fiú születésekor hozott a családi jurtába. A mondák arról is beszámolnak, hogy a kis Temüdzsin születésekor jobb kezében a bokacsont méretű alvadt vércsomót szorongatott. Ez a sámánok jövendölése értelmében a nagyra hivatottság jele volt. A mongol pusztát ekkoriban számtalan egymással vetélkedő törzs népesítette be, mindennapos volt a fosztogatás és háború, szövetségek születtek és bomlottak fel. Apját, aki egy kisebb nemzetség élén állt, ellenségei megmérgezték, ezután alárendeltjei fellázadtak és a 13 éves Temüdzsin anyjával és testvéreivel menekülni kényszerült. Bujkálás, nélkülözés közepette élt, egyszer még fogságba is esett, de sikerült megszöknie (később elrabolt feleségét is élete kockáztatásával szabadította ki). Temüdzsin éles eszű és erős akaratú vezetővé vált, 27 évesen saját törzset szervezett, és kihasználva ellenfelei ellentéteit, sorra leszámolt velük. 1206-ban a törzsi és nemzetségi vezetők nagykánná választották és felvette a Dzsingisz nevet (jelentése ma sem teljesen tisztázott, valószínűleg "Tenger népet egyesítő").
Az új vezér az addig egymással civakodó mongolokat egységes birodalomba egyesítette és külső, zsákmányszerző hadjáratokra vezette. Néhány év alatt meghódította szomszédait, Észak-Kínát, majd megindult nyugatra. Seregei elözönlötték a hatalmas muzulmán hvárezmi emirátust, elpusztították a virágzó Szamarkandot és Buharát, 1222-ben elsöpörték az orosz hadakat.
Dzsingisz seregét tízezredekre (tümen), ezredekre, századokra és tizedekre osztotta, a tümenek és az ezredek élére kipróbált, tehetséges és hozzá hű hadvezéreket nevezett ki. A hagyományos pusztai harcmodor mellett a mongolok - a köztudatban meggyökeresedett ismeretekkel szemben - képesek voltak "gépesített" várostromra is, a mozgékony seregben a hadifegyelem még a zsákmány elosztására is kiterjedt. Trónra léptekor törvénykönyvet adott ki, ebben szigorúan büntette az emberölést, a házasságtörést és a parancsmegtagadást, és engedélyezte a szabad vallásgyakorlatot. Birodalma hatalmas területén utakat és hidakat építtetett, postaszolgálatot hozott létre, bevezette az írásbeliséget. A vaskézzel fenntartott béke élénkítette a kereskedelmet, elősegítette a kulturális javak cseréjét és növelte a kincstár bevételeit. A nagykánnak legalább ötszáz felesége és még több gyermeke volt, a politikában azonban csak első feleségétől született négy fia játszott szerepet.
Dzsingisz kán 1227. augusztus 24-én, hadjárat közben halt meg. A holttestet visszavitték Mongóliába (útközben mindenkivel végeztek, akivel találkoztak), sírján a földet tízezer ló taposta le, majd fűvel ültették be, azután a sír építőit és a temetés résztvevőit is leölték - a helyet azóta is sikertelenül keresik a kincsvadászok. Dzsingisz még halála előtt fiai között osztotta fel birodalmát, amely legnagyobb kiterjedését 1263-ban a Kínát is meghódító Kubiláj kán alatt érte el. A világtörténelem legnagyobb, 33 millió négyzetkilométer területű összefüggő birodalma a XIV. század közepére szétesett.
Dzsingisz kán a történelem egyik legvitatottabb személyisége. Neve a köztudatban (nem ok nélkül) egyenértékű a vérengzéssel, a rombolással, a vandalizmussal. Ugyanakkor kiváló államszervező, nagy politikus és hadvezér volt, akit Mongóliában nemzeti hősként tisztelnek, nevének pozitív csengése van Törökországban sőt Kínában is, a buddhista egyház pedig a bódhiszattvák, a megvilágosodottak között tartja számon. A Nemzeti Múzeumban jelenleg is látható a Mongol Birodalom történetét bemutató Dzsingisz kán és öröksége című vándorkiállítás.
