Mészáros Kálmán Gyulán született 1894. május 8-án. Szülővárosában érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett orvosi oklevelet. Az I. világháborúban frontorvos volt, majd Gyöngyösön kórházi orvosként, Erdélyben pedig körorvosként dolgozott. A háború után munka nélkül maradt, s 1924-ben kivándorolt. Franciaországból Dzsibutiba, majd Etiópia fővárosába, Addisz-Abebába utazott. Itt először magánorvos volt, majd Ras Hailu, Godzsám tartomány fejedelme meghívására Debra Markos városába ment. A tartományban, ahol virágzott a kuruzslás, ő volt az egyetlen orvos, így hatalmas feladat várt rá, mivel a legelemibb higiéniai szabályokat sem ismerték. Mészáros amputált, operált és 8000 újszülöttet segített a világra. 1929-ben összekülönbözött a tartományúrral, aki nem akarta járandóságát kifizetni. Megszökött és Addisz-Abebába ment, ahol meggyógyította a leendő császár keresztapját. Tafari herceg, a későbbi Hailé Szelasszié Mészáros Kálmánt nevezte ki a hadsereg főorvosává. Miután kitört a trónöröklésért a polgárháború, ő látta el a tengernyi sebesültet, ezért az "Etiópia tiszti csillagának lovagja" kitüntetést kapta, s részt vehetett Hailé Szelasszié koronázásán is. A császár orvosaként ő kezdte el az ország egészségügyi hálózatának kiépítését.
Több mint tíz éves etiópiai tartózkodása alatt számos vadászexpedíción vett részt, első útja a Tana-tóhoz vezetett. Itt számos afrikai vadat, antilopokat, leopárdot, zebrát, vízilovat ejtett. Legnagyobb teljesítménye: egyszer egy perc alatt négy oroszlánt lőtt, ami nem hivatalos világrekord. Eljutott a hírhedt Danakil-földre, amelynek lakói rettegett fejvadászok voltak. Útjain orrszarvút, zsiráfot, elefántot is lőtt, emellett sokat fényképezett és filmezett is. A vadállatok mellett a népviseleteket és -szokásokat is megörökítette. Mussolini fasisztáinak támadása után a szomszédos Tanganyikába menekült, ahol két évig praktizált, majd 1938-ban hazatért. Vadászélményeit Abesszínia a vadászok paradicsoma című könyvében írta meg. Kiskunfélegyházán, majd Ároktőn dolgozott körzeti orvosként, 1962-ben ment nyugdíjba. Számos előadást tartott afrikai élményeiről, trófeáit, filmfelvételeit a Természettudományi Múzeumnak adományozta. Afrikai vadászemlékek címmel 1970-ben jelent meg második könyve. Miskolcon érte a halál.
