Karintiai Arnulf személyében meghal az utolsó Karoling-császár. Mint császárnak az egész Frank Birodalom feletti központi hatalom a kezében volt ugyan, gyakorlatilag azonban csak a Keleti Frank Birodalomban uralkodott. Arnulf halála után felerősödtek a törekvések független törzsi fejedelemségek kialakítására. A Frank Birodalom különböző felosztásai Nagy Károly óta, valamint a családokon belüli trónviszályok ártottak a korona tekintélyének és az összbirodalom eszméjének. Az egyes birodalom-felosztások legvégül a 880-as ribémont-i szerződésben a Keleti Frank és a Nyugati Frank Birodalom között megvont határok, melyek alapjául szolgáltak a Franciaország és Németország közti későbbi határoknak, kevésbé a törzsi és népességi hovatartozást, mint inkább a dinasztikus érdekeket vették figyelembe. Bár Vastag Károly keleti frank király és római császár uralkodása idején 885-ben a Frank Birodalmat még egyszer egyesítették, Károly már két évvel később lemondásra kényszerült a Keleti Frank Birodalomban, mert nem volt abban a helyzetben, hogy megvédhesse a birodalom határait a normannok, szaracénok és szlávok támadásaival szemben. Az új keleti frank király, Karintiai Arnulf megkísérelte fennhatóságát a többi birodalomrészre is kiterjeszteni, és Róma elfoglalása után Formosus pápával 896-ban császárrá koronáztatta magát. A normannok elleni sikeres harcai megnövelték ugyan politikai tekintélyét a birodalomban, hatalma azonban csak a Keleti Frank Birodalomban érvényesült. A birodalom más részei - többé-kevésbé - végleg önállóak lettek.