Meghalt a halhatatlan Supertramp dalok szerzője

Rick Davies, a brit Supertramp alapító tagja 81 éves korában halt meg. Az idős zenésznél tíz évvel ezelőtt diagnosztizáltak egy csontvelőt érintő daganatos betegséget.

000_Par3538484.jpg
Rick Davies, a Supertramp rockzenekar alapítója, énekese és zenésze Fotó: FRANCOIS GUILLOT / AFP

Rick Davies Long Island-i otthonában, hosszú betegség után halt meg 81 éves korában a múlt héten – adta hírül a The Guardian.

A zenésznél 2015-ben diagnosztizáltak egy csontvelőt érintő daganatos betegséget, a mielóma multiplexet.

„A Supertramp Partnership mély szomorúsággal jelenti be Rick Davies, a Supertramp alapítójának halálát hosszú betegség után. Több mint ötven éven át volt szerencsénk ismerni őt, és vele játszani. Őszinte részvétünket fejezzük ki feleségének és menedzserének, Sue Daviesnek. Roger Hodgson szerzőtársaként ő volt a Supertramp számos ikonikus dalának énekese és zongoristája, eltörölhetetlen nyomot hagyva a rockzene történetében.”

búcsúzik a brit zenésztől a zenekar.

Davies 1944-ben Swindonban született, és fiatal korától készült a zenei pályára. Édesanyja szerint az iskolában egyedül zenéből volt jó.  1969-ben hirdetésben keresett tagokat új zenekarába, és a  Melody Maker magazinban megjelent toborzó felhívásra Roger Hodgson válaszolt. Egy ideig Daddy néven játszottak, majd 70-ben  Supertrampre nevezték át a bandát. Még abban az évben ezen a néven jelent meg első lemezük is. 

Az első nagy sikert a Davies által írt Bloody Well Right című dal hozta meg, majd jött a többi, azóta örökzölddé vált dal, mint a Give a Little Bit és a The Logical Song, amelyeket Hodgson írt és énekelt, Davies pedig billentyűkön kísérte.

Az 1979-es Breakfast in America (Reggeli Amerikában) című albumuk több mint 30 millió példányban kelt el, hat hétig foglalta el az amerikai Billboard slágerlista első helyét, sokáig vezette a slágerlistákat világszerte, Norvégiától Japánig, és két Grammy-díjat nyert. Davies és Hodgson a lemez minden számán szerepel szerzőként, és előadóként is.

Hodgson 1983-ban kivált a zenekarból, így Davies egyedül maradt az együttesben a Supertramp alapítói között. Felesége, Sue Davis 1984 óta volt a Supertramp menedzsere. Davies saját formációjával, a Ricky and the Rockets nevű együttessel betegsége alatt is zenélt.

 

Ez is érdekelheti

Konteó: a Supertramp megjósolta 9/11-et

Úgy tartják, mindenki tudja, mit csinált 2001. szeptember 11-én, de vajon mivel foglalkoztak a Supertramp zenekar tagjai 1979-ben, amikor lemezborítójukkal megjósolták 9/11-et?

Meghalt az olasz divatkirály, Giorgio Armani

Kilencvenegy éves korábban elhunyt a legendás olasz divattervező, Giorgio Armani – tette közzé szeptember 4-én a La Repubblica.

Meghalt Kőnigh Péter underground zenész

A dalszövegíró-gitáros 62 évesen, hosszan tartó betegség után hunyt el.

Meghalt Kásler Miklós

Életének 75. évében elhunyt Kásler Miklós, egykori emberi erőforrás miniszter.