Nyolcvanéves korában meghalt Charlie Watts, a Rolling Stones együttes dobosa. A csöndes, mindig elegáns Wattsot gyakran együtt említették Keith Moonnal, Ginger Bakerrel és más zenészkiválóságokkal mint a legjobb dobosok egyikét.
Charles Robert Watts egy londoni teherautósofőr fiaként látta meg a napvilágot 1941. június 2-án. Tízévesen fedezte fel a dzsesszt, Miles Davis és John Coltrane muzsikája annyira lenyűgözte, hogy elhatározta, ő is zenész lesz. Rövid ideig bendzsózott, majd elcserélte hangszerét egy pergődobra. Formális képzést nem kapott, dzsesszklubokban, koncerteken leste el a játék csínját-bínját.
Művészeti
iskolát végzett, majd egy reklámügynökségnél helyezkedett el, esténként pedig
zenélgetett. Dzsesszkombókban kezdte (a műfaj szeretete később sem veszett ki
belőle), majd Alexis Korner bluesbandája következett. Itt ismerte meg Brian
Jonest, aki bemutatta néhány zenekaralapításon fáradozó barátjának. Charlie-t
is hívták, de ekkor még nemet mondott, csak alkalmi fellépéseket vállalt, és
előrelátó módon munkahelyéről sem lépett ki. Erre csak akkor szánta rá magát,
amikor a Rolling Stones hosszú távú szerződést kapott egy londoni klubban.
Először 1963. január 12-én, az Ealing Blues Clubban játszott velük. „Nekem ez
is csak egy állásajánlat volt” – mondta később, hozzátéve: soha nem gondolta
volna, hogy a rockzenetörténet egyik meghatározó formációjának tagja lesz.
Azóta
is a világ leghosszabb életű rock and roll zenekarának tagja volt, az „alapító
atyák” közül már csak ő, az énekes Mick Jagger és a gitáros Keith Richards
maradt (Brian Jones meghalt, a basszusgitáros Bill Wyman jó két évtizede
kilépett), és Charlie volt a korelnök. A banda minden stúdiólemezén ő játszott,
és bár nem volt virtuóz, precíz és megbízható alapot adott a csapatnak, társai
is elismerik, hogy nélküle nem jutottak volna a csúcsra. Ahogy ő maga mondta:
nem a ritmust adja, csak szinte észrevehetetlen késéssel követi Richards
gitárját.
Charlie mindig is a banda legnyugodtabb, legzárkózottabb tagja volt, a nyilvánosság előtt csak ritkán mosolygott. Miközben társai vadul tobzódtak a „szex és drog és rock and roll” életérzésben, őt hidegen hagyta minden őrület. Nagy balhékban nem vett részt, nincs róla rendőri nyilvántartás, nem voltak sem drogbotrányai, sem nőügyei. Kipróbálta ugyan a heroint, és néha túlságosan is a pohár fenekére nézett, de mindkét káros szenvedélyéről önerőből szokott le. Még azelőtt nősült meg, hogy az együttes befutott volna, és haláláig a feleségével élt, egy lányuk született. Megmaradt józan „zenei szakmunkásnak”, utált távol lenni otthonától, de belátta: ha az ember egy banda tagja, akkor zenélnie kell.
Szíve mélyén dzsesszzenésznek tartotta magát, így a nyolcvanas évektől a turnék között dzsesszfesztiválokon lépett fel, hol saját kvintettjével, hol 32 tagú zenekarával. Dzsesszlemezeket készített, könyvet is írt a legendás szaxofonos Charlie Parkerről, akinek természetesen a szerzeményeit is feldolgozta. A képzőművészet is kedvelt elfoglaltsága volt, lemezborítókat tervezett (többek között a Stones Between The Buttons című korongját), turnélogókat készített. Emellett az amerikai polgárháború történetét tanulmányozta, fegyvereket gyűjtött, kutyákat és lovakat tartott.
A láncdohányos dobosnál 2004-ben torokrákot diagnosztizáltak, ezért rövid kihagyásra kényszerült, de szerencsére teljesen felépült. Azt mondta, addig marad a bandával, amíg Sir Mick és Keith nem dönt a visszavonulás mellett. A Stones öt éve Kubában adott történelminek nevezett koncertet, a kommunista országban, ahol zenéjük a legutóbbi időkig be volt tiltva, félmillió ember gyűlt össze ingyenes fellépésükön. Legutóbb 2017-ben indultak világ körüli turnéra, 2020-ban pedig a koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók javára rendezett jótékonysági koncerten léptek fel. Ugyancsak tavaly nyolc év után jelentkeztek új dallal.
A nyitókép forrása: Wikimedia Commons
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
