Jeannette Charles Profimedia.jpg

Meghalt Erzsébet királynő hasonmása

Jeannette Charles 50 évig alakította II. Erzsébetet többek között a Csupasz pisztoly és az Austin Powers-filmekben.

A hasonlóságra már Jeanette Charles gyerekkorában felfigyeltek, de csak az 1970-es évektől kezdték azért foglalkoztatni a színésznőt, mert úgy nézett ki, mint II. Erzsébet. Egy képzőművész, Jane Thornhill 1972-ben küldte be Charles portréját a Royal Academy of Art, a Királyi Képzőművészeti Akadémia nyári tárlatára. A képet látva az intézmény kérdést intézett a  Buckingham-palotához arról, a királynő mikor ült modellt. A hivatalos válaszból kiderült, nem a királynőt ábrázolta a kép. „Folyton csöngött a telefonom – idézte fel Jeanette Charles –, újságok, magazinok, rádiók kértek tőlem interjút, egy ügynök pedig azt mondta, ebből a hasonlóságból pénzt lehetne csinálni.”

Ezt megelőzően gyerekekre vigyázott és gépíróként dolgozott, bár mindig színésznő szeretett volna lenni. Amatőr produkciókban szerepelt, beszédórákat vett, még a RADA-ra (Royal Academy of Dramatic Art – Királyi Színművészeti Akadémia) is felvételizett. Egyrészt azonban túl magas volt a tandíj, másrészt viszont épp a külseje, a királynőhöz való hasonlósága jelentett neki akadályt. Bármilyen szerepben lépett színpadra, a közönség azonnal megjegyzéseket tett, sőt nem egyszer ki is nevette.

A szerencse kereke nagyot fordult vele a következő ötven évben: II. Erzsébet hasonmásaként megnyitott szupermarketeket, asszisztált bűvészeknek, fellépett olyan tévéshow-kban, mint a Saturday Night Live, Liberace mellett osztogatott ajándékokat, játszott a Csupasz pisztolyban és az Austin Powers Aranyszerszám című részében, de még a Queen zenekarnak is adott át díjat. 2014-ben vonult vissza.

Jeanette Charles 18 hónappal a királynő halála után, szintén 96 éves korában hunyt el.

Ez is érdekelheti

Hiába volt Hitler, mégis Ben Kenobiként ismerik

Huszonöt éve, 2000. augusztus 5-én halt meg Sir Alec Guinness Oscar- és Golden Globe-díjas angol színész, aki élete alkonyán a Csillagok háborúja filmtrilógiában mint Obi-Wan Kenobi lett igazán ismert, jóllehet ő maga ezt a szerepét szerette a legkevésbé.

Nyolc bizonyíték, hogy Helen Mirren a világ legkúlabb nyolcvanévese

Királynőként Oscar-díjas, maffiamamaként halálosan elegáns, miközben élő példája, hogy egy legenda is lehet természetes, retusmentes és önazonos.

Elhunyt A Sakál napja szerzője, Frederick Forsyth

Elhunyt Frederick Forsyth, az egyik legnépszerűbb brit bestsellerszerző, A Sakál napja és Az Odessa-ügyirat írója. Forsyth életének 87. évében, rövid betegség után halt meg. Halálhírét menedzsere, Jonathan Lloyd június 9-én jelentette be.

Április 21-én történt

1926-ban ezen a napon született II. Erzsébet brit királynő, az Egyesült Királyság történelmének leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodója, aki 1952 és 2022 között összesen hetven évet és kétszáztizennégy napot uralkodott, mialatt hét római pápa, illetve tizennégy amerikai elnök követte egymást.