8da80662-981a-4154-9312-d551cf4da383.jpg

Meghalt Keleti Éva, aki képeivel fotótörténelmet írt

Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész életének 95. évében, február 6-án elhunyt – tudatta a család pénteken az MTI-vel.

Keleti Éva 1931-ben született Budapesten. 1949-től az ELTE Természettudományi Karán fizika–kémia szakon tanult. 1951-ben otthagyta az egyetemet és a Magyar Fotónál dolgozott, elvégezte a riportertanfolyamot Vadas Ernő és Langer Klára tanítványaként. 1955-től riporter volt a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, a Magyar Távirati Irodánál, 1976 és 1989 között az Új Tükör képszerkesztője és fotóriportere, 1991-től a HT Press, a Gamma Képügynökség, 1992-től az Europress fotószerkesztőségének vezetője volt. 1976-ban sajtófotót tanított Indiában a Press Institute felkérésére, tanított a Magyar és a Nemzetközi Újságíró Iskolában. A 2000-es évek elejétől az MTI-nél a nemzeti hírügynökség fotókincseiből válogató Riportművészet című fotóalbum-sorozat szerkesztője volt.

A színházi fényképezésben iskolát teremtett. Ezen fotóinak legtöbbje arról a színpadi eseményről szól, amelyen készült, de némelyik a magyar fotótörténet része is lett. 1990-ben Magyar Fotóriporterek Társaságának (korábban: Magyar Fotóriporterek Kamarája) alapító tagja, 1997-től elnöke. Több alkalommal tagja volt a World Press Photo és az Interpress Photo zsűrijének. 2015-től a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke. 2004-ben jelent meg Oly távol és közel című albuma.

ÉLET-KÉP-KELETI-ÉVA-RETROSPEKTÍV-16
Keleti Éva az Élet/Kép című retrospektív kiállításán a Műcsarnokban 2019-ben. Fotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu

Számtalan konfliktust is felvállalva mindig azon munkálkodott, hogy a sajtóban ne másodrendű szerepe legyen a fotográfiának. 2007-ben indult az MTI Film Színház Muzsika könyvsorozata, amelyben neves művészekről készített fotói jelentek meg. Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése. Ezek közül is kiemelkedő volt Várkonyi Lászlónak, az 1930–1950-es évek egyik legjelentősebb magyar portréfotográfusa hagyatékának kiállítása 2010-ben. 2016-ban Kontakt Keleti Éva fotói címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban a fotográfus művészekről készített, eddig kiállításon nem szerepelt 85 felvételéből. 2017-ben fekete-fehér fotóiból nyílt rendhagyó kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában. Hat évtizedes életművét a Műcsarnok 2019 végén, 2020 elején Élet/Kép címmel nagy sikerű retrospektív kiállításon mutatta be. 2021-ben az Eötvös10 Művelődési Házban nyílt nagyszabású kiállítás ikonikus és új képeiből Keleti Éva 90! címmel. 2023-ban Amit még nem láttatok... Keleti Éva címmel nyílt az MTVA Fotóarchívumának kiállítása a korábban nem látott fotóiból az Aranytíz Kultúrházban. 2024-ben az életmű-kiállítás a bécsi Collegium Hungaricumban is megtekinthető volt, ennek anyaga az osztrák fővároshoz kapcsolódó felvételekkel egészült ki. 2025-ben Szubjektív címmel nyílt kiállítás 2022-ben és 2023-ban készített színészportréiból a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.

A közmédia 2022-ben saját gyártásban készített filmet A pillangó szárnyán Keleti Éva fotográfus portréja címmel.

Művészetét 1975-ben Balázs Béla-díjjal, 1987-ben Érdemes Művész címmel, 1997-ben Arany Tulipán díjjal (World Press Photo), 1999-ben életműdíjjal, 2000-ben Magyar Művészetért Díjjal, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2005-ben Táncsics Mihály-díjjal, 2007-ben Aranytollal, 2008-ban Prima Primissima díjjal, 2013-ban Kiváló Művész címmel, 2014-ben a Vígszínház egykori direktora emlékére alapított Harsányi Zsolt-emlékdíjjal ismerték el. 2017-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „a magyar vizuális kultúra egyik meghatározó szereplőjeként elsősorban a hazai színházi élet kulisszák mögötti világának dokumentarista stílusú, valósághű megörökítését szolgáló, példaértékű szakmai alázattal végzett művészi munkája elismeréseként”. 2017-ben Radnóti-díjat, 2019-ben Budapestért díjat kapott. 2021-ben Goldmark Péter Károly-díjjal tüntették ki, 2023-ban Életmű Pulitzer-emlékdíjjal, és Budapest díszpolgára is lett.

Címlapfotó: Keleti Éva, Kossuth-, Balázs Béla- és Prima Primissima díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész. Fotó: MTI/Cseke Csilla

Ez is érdekelheti

November 11-én történt

„A dallal lehet üzenni. Persze a szórakoztatóipari szakmunkás is üzen, csak másképp, mást. Én azt szeretem, amikor egy dal felforgat, és tényleg változásokat indít el az életemben” – vallja a ma negyvenkilencedik születésnapját ünneplő kétszeres Artisjus-díjas énekes, előadóművész, Palya Bea, akinek zenei anyanyelve a magyar népzene, de művészetére a cigány, bolgár, szefárd és indiai népek zenéje is nagy hatással volt.

A száz éve született Kállai Ferencről nyílt kiállítás Szegeden

Kállai Ferenc színművészről nyílt kiállítás születésének centenáriuma alkalmából október 14-én a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg-könyvtárában. Az október 31-ig látogatható tárlaton többek között fotók, dokumentumok, elismerések és személyes tárgyak reprezentálják a művész életének egy-egy szakaszát.

Hatszáz parádés programot hirdet a nagykorú Ördögkatlan Fesztivál

A szívirány nem égtáj: belül van. Ahol a kedvesség vezeti a lépéseinket, a kíváncsiság nyitja ki a kapukat, és az elfogadás alakítja a tereket. Az Ördögkatlan 2025-ben is ebbe az irányba tart: ahol az együttlét nemcsak élmény, hanem ember- és közösségformáló erő. Olyan nagybetűs Hely, amiről akkor álmodunk, amikor ez a szó jut eszünkbe: haza.

Kulka János és Szinetár Dóra is szerepel a bohócdoktorok új dalában

A Piros Orr bohócdoktorok videóklipje arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre, engedjük el a stresszt, és merjünk nevetni a bajban is.