000_36444WB.jpg

Meghalt Shannen Doherty amerikai színésznő

53 éves korában elhunyt Shannen Doherty amerikai színésznő, aki főként azzal vált ismertté, hogy az 1990-es években készült Beverly Hills, 90210 című filmsorozatban alakította Brenda Walsh középiskolás lányt – jelentette vasárnap az amerikai People magazin.

Doherty játszotta az 1998-ban indult Bűbájos boszorkák című sorozatban a mágikus képességekkel rendelkező három nővér egyikének szerepét is. A színésznő 2015-ben hozta nyilvánosságra, hogy mellrákkal küzd. 2023-ban agydaganatot távolítottak el a testéből, majd kiderült, hogy a rák átterjedt a csontjaira is.

„Nehéz szívvel erősítem meg, hogy elhunyt Shannen Doherty színésznő. Július 13-án, szombaton elvesztette harcát a rákkal szemben a betegség elleni sokéves küzdelem után” – idézte a magazin Doherty PR-osát, Leslie Sloane-t.

Ez is érdekelheti

Elhunyt Shelley Duvall, a Ragyogás sztárja

Shelley Duvall éppen a születésnapján hunyt el a texasi Blancóban.

Elhunyt a Kínai negyed forgatókönyvírója

Robert Towne, aki a Kínai negyed forgatókönyvéért Oscar-díjat kapott, 89 éves korában hunyt el Los Angeles-i otthonában.

Elhunyt Donald Sutherland

88 éves korában elhunyt Donald Sutherland Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjas kanadai színészlegenda. Hat évtizedes filmes pályafutása során közel kétszáz filmben és sorozatban tűnt fel.

Elhunyt Fritz Wepper, a Derrick tévésorozat nyomozója

Ma, 82 éves korában elhunyt Fritz Wepper német színész, aki a népszerű Derrick tévésorozatban Harry Klein nyomozót alakította – számolt be róla a Bild német lap.