Meghaltak, mert szerettek

A hasonló témájuk miatt hagyományosan egymás után szerepeltetett darabok a komolyzeneirodalom egy-egy ékkövét jelentik, és fényüket tovább emelte Carlo Ventre uruguayi és Marcelo Álvarez argentin tenorok vendégszereplése. A magyar énekesgárda szintén remekelt, méltó partnerei voltak a külföldi előadóknak. Mindkét darab rendezője Georges Delnon svájci színházigazgató, művészeti vezető és professzor, akinek keze nyomán jólesően hagyományos felfogású elképzelésben láthattuk az ikeroperákat.

Szabadtéren operát hallgatni mindig különleges élmény. Így volt ez a Margitszigeten is, ahol szép ősfák adják az előadások természetes környezetét, és az sem zavarja meg a nézőt, ha időnként egy-egy madár trillájával beleszól a komolyzenei dallamokba.

Aki nem bánta az előadás során bekövetkezett hirtelen lehűlést, annak felemelő élményben lehetett része Pietro Mascagni és Ruggero Leoncavallo operáinak megtekintése során. Elsőként a Parasztbecsületet láthattuk, hála a puritán jelmezeknek és díszleteknek, egészen a történésekre és az énekesekre koncentrálhattunk, a szicíliai falu főtere és kis házai nemes egyszerűséggel tárultak elénk.

Nagy érdeklődéssel vártam Komlósi Ildikót Santuzza szerepében. A világ neves operaházait sikerrel megjárt operaénekesnő olyan meggyőzően alakította az általa sokat játszott nőalakot, hogy figyelmemet az első pillanattól fogva tartotta, és nem engedte elkalandozni. Rendkívül kellemes mezzoszoprán hangja és mélyen átélt, hiteles alakítása kiválóan ábrázolja a szerelme hűtlensége miatt összetört Santuzzát.

A rendezés jelentős fizikai követelményeket is állít elé, például kétszer is el kell esnie a színpadon, amit szintén bravúros ügyességgel old meg. A történet végén bekövetkező tragédia, Turiddu halála miatt jelen lévő feszültséget már a darab nyitánya is érzékelteti, a szereplők pedig sikeresen tartották azt fenn az egész darab során.

A Parasztbecsület jelentős kóruselemekben is bővelkedik, a Magyar Állami Operaház Zenekarát, Énekkarát és Gyermekkarát hallhattuk ezekben a részekben, élettel teli, szép hangjuk remekül működött közre az előadásban, megfelelő keretet adva a szóló részeknek.

A szünet után a kiváló kezdésnek köszönhetően nagy várakozással tekintettem a Bajazzók elé. Pasztircsák Polina által alakított Nedda szabadság utáni vágyakozását megtestesítő Madárdalban már a darab elején élvezhettük szép szoprán hangját. Az előadás egyik legkomolyabb kihívását Kelemen Zoltán, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese kapta, aki a Parasztbecsületben Alfiót, míg a Bajazzókban Tonio szerepét alakította. Az ehhez hasonló bravúrok nem állnak ugyan távol tőle, de ez alkalommal ő volt az egyetlen a kóruson kívül, akinek mindkét előadásban helyt kellett állnia.

A vándorkomédiások vezetőjének, Caniónak a szerepében színpadra lépő Marcelo Álvareznek az érzelmek rendkívül széles skáláját kellett reprezentálnia, alakítása rendkívül hiteles és megrázó is volt.

Összességében két olyan, maradandó emlékű előadást láthattunk, mely még sokáig gondolkodásra készteti a nézőt emberi kapcsolataink és a szerelem mibenlétéről.

Rácz Anna

A fotók forrása: a Budapesti Nyári Fesztivál Facebook oldala