Többek közt népszínművel, rockoperával, vígjátékkal, operával készül az új, 2022-2023-as évadra a Miskolci Nemzeti Színház – jelentette be a teátrum igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

„Boldog az a színház, amelynek ilyen városa van” – fogalmazott Béres Attila az évadhirdető sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy azon fognak dolgozni, hogy újból elérjék a pandémia előtti nézőszámot. Béres Attila, Rusznyák Gábor főrendező és Szőcs Artur rendező, valamint Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője a következő évad tervezett darabjairól elmondta: Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperája, a Jézus Krisztus Szupersztár Szabó Máté rendezésében érkezik a Nagyszínházba. A rendező másik előadása Heinrich von Kleist Amphitryon című vígjátéka lesz, melyet a Játékszínben mutat be a teátrum.

Ray Cooney vígjátékát Keszég László viszi színre: A miniszter félrelép szintén a Nagyszínházban lesz látható. A Játékszínben pedig Thomas Bernhard A színházcsináló című színművét rendezi majd Keszég László. Jacques Offenbach operája, a Hoffmann meséi Rusznyák Gábor rendezésében lesz látható a Nagyszínházban. Emellett a rendező jegyzi még A „K” ügy című előadást a Kamaraszínházban.

William Shakespeare vígjátéka is műsoron lesz: a Vízkereszt, vagy bánom is én címen futó előadást Béres Attila rendezi a Nagyszínház színpadán. Alan Alexander Milne Micimackója szintén a direktor rendezésében érkezik, a művet Lőrinczy Attila alkalmazza a Kamaraszínház színpadára.

Szőcs Artur Bródy Sándor A dada című színművét rendezi, mely a Kamaraszínházban lesz látható. Paul Foster I. Erzsébet című színművét szintén a rendező viszi színre a Játékszínben. Szőcs Artur kiemelte, hogy a darabbal emlékeznek Bródy Sándor születésének 160. évfordulójára.

Darvas Benedek és Pintér Béla Gyévuska című zenés játékát Ascher Tamás rendezi a Kamaraszínház színpadán. A Miskolci Balett is új bemutatókkal készül: a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválon a közönség már láthatta Hugo Viera koreográfiájában a Jobb későn, mint soha című táncelőadást. Ehhez készít Kozma Attila egy második felvonást Vörös napló – Egy kiszolgáltatott nő története címmel. Az évad későbbi részében pedig Plasztik Bombasztik címmel készít újabb táncelőadást Kozma Attila.

Fotók: MNSZ/Hajdufi Péter