Barnák László főigazgató elmondta, a társulat hosszú kihagyás után újra sokszínű műsorral várja a nézőket.

A színház operatagozata országosan is kiemelkedően gazdag programmal várja a komolyzene iránt érdeklődőket, a drámatagozat pedig több olyan produkcióval is készül, amelyet eddig nem láthattak a nézők Magyarországon.

A teátrum 18 – nyolc nagyszínházi és tíz kisszínházi – bemutatóval várja a közönséget szeptembertől. Nyolc új bérletkonstrukcióból választhatnak a felnőtt és háromból a fiatalabb nézők, és továbbra is elérhetők a három-, valamint ötelőadásos szabadbérletek.

Az új évad szeptemberben a tavalyi sikerprodukciókkal indul: Orwell 1984-e a Nagyszínházban lesz látható, míg Csehov Sirálya a Kisszínházban. Az Egri Pinceszínházzal közösen létrehozott Hat hét, hat tánc produkció is műsorra kerül Fekete Gizi főszereplésével.

A Nagyszínházban tűzik műsorra A padlást, amelyet Méhes László állít színpadra. A prózai tagozat vezetője, Horgas Ádám rendezi az Alfred Hitchcock filmje alapján készült krimivígjátékot, a 39 lépcsőfokot.

Az operatagozat első premierje Giacomo Puccini Bohémélete lesz, amelyet Göttinger Pál rendez. A Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, Juronics Tamás Bartók Béla Concerto művéből készített pantomimgroteszket. A táncművész-koreográfus rendezi Mozart Szöktetés a szerájból vígoperáját is, a történetet a 21. századba átültetve. Magyarországi ősbemutatóként tűzik műsorra Gaetano Donizetti Maria Stuarda operájának koncertszerű változatát. Horváth Csaba rendezi Mozart Don Giovanniját, az évad végén, előbemutatóként pedig Kálmán Imre operettje, a Marica grófnő látható, amelyet Juronics Tamás rendez.

A Kisszínházban európai ősbemutatóként látható a kortárs dráma egyik „fenegyereke”, Martin McDonagh Nagyon, nagyon, nagyon sötét anyag című fekete komédiája. A Szegedi Kortárs Balett The black paintings címmel Nanine Linning koreográfiáját és a Blue táncjátékot mutatja be a Kisszínházban. Benkó Bence és Fábián Péter az angol Peter Shaffer Black comedy vígjátékát rendezi. Az operatagozat két egyfelvonásossal, Purcell Dido és Aeneasával és Tom Johnson Négyhangú operájával áll a közönség elé. Hojsza Henriette Cédric Chapuis Élet-ritmusra monodrámáját rendezi.

Závada Péter és Subicz Gábor Büchner nyomán írt zenés színpadi játékot Leonce és Léna történetéből, amelyet Barnák László állít színpadra. Horgas Ádám írta és rendezi az Én vagyok én, te vagy te monodrámát, a krimi megoldásába a nézőket is bevonják. A Szegedi Kortárs Balett harmadik bemutatója a Danza táncjáték lesz. Pintér Béla legismertebb darabját, a Parasztoperát az Újvidéki Színházzal koprodukcióban mutatják be, az előadás rendezője Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti vezetője. Az évad utolsó premierje Székely Csaba görbe tükörbe helyezett történelmi királydrámája, a Mária országa lesz, az ősbemutatót Alföldi Róbert rendezi.

Fotó: Délmagyar/Kuklis István