Meghódítják a világot a magyarok

Egyéb

?Az elmúlt négy évben rengeteg szép pillanatot élhettünk meg, egyrészt a televízió képernyője előtt ülve, másrészt a Virtuózok koncertjein? ? mondta el Bősze Ádám, a tehetségkutató műsorvezetője május 24-én a Müpában, ahol találkozhattunk fiatal tehetségekkel, nagy művészekkel és a Virtuózok csapatával. Az eseményen felidézték a Virtuózok eddigi útját, és előre tekintettek a jövőbe is. Peller Mariann elárulta: a legcsodálatosabb az álma megvalósulásában az, hogy éppen Magyarországról indíthatták el ezt a projektet, hiszen itt a zenei oktatás fantasztikus. Ez egy magyar brand, amely meghódítja a világot. A producer arra is kitért: egyedül nem sikerült volna megvalósítania ötletét. Melléjük álltak a támogatók, akik láttak fantáziát a műsorban.



_d0a9864__copy__600x444.png
Peller Mariann producer


Megelőzték a kereskedelmi televízókat

A producer korábban elárulta a Kultúra.hu-nak: már az első évadban volt olyan adás, melyet több mint 800 ezren követtek. Ezzel megelőzték a TV2 akkori műsorsávját, és majdnem elérték az RTL klubét is. Azóta is adásonként 7-800 ezres a tehetségkutató elérése. De a kis virtuózok kiléptek a televízió képernyőjéről, és koncerteken is találkozhatunk velük. Az Arénában a Virtuózok tehetségkutató műsor felfedezettjei hétezer ember előtt adtak klasszikus zenei koncertet. Emellett a NATO-közgyűlésre is meghívást kaptak, és a Forma-1-re is őket kérték fel szerepelni. A sikerből látszik: a nézőknek szükségük van értékes tartalmakra. ?A műsor bebizonyította: az emberek azt nézik, amit adunk nekik? ? emelte ki a sajtótájékoztatón is Peller Mariann.

 


_d0a9965__copy__600x400.png
Kristóf Réka, a Virtuózok 2017-es évadának abszolút győztese

New Yorkból érkezik a műsor Budapestre

A résztvevők azt is elárulták, idén hol találkozhatunk élőben a Virtuózok csapatával. Kristóf Réka, a Virtuózok 2017-es évadának abszolút győztese alig egy hete, május 16-án lépett fel New Yorkban, a Carnegie Hallban. Az ottani közönségnek adott koncertjét itthon is bemutatja a fiatal tehetség június 20-án a Budapest Music Centerben. Kristóf Réka elárulta: elmondhatatlan élmény volt New Yorkban énekelni. ?Bár rengeteget dolgoztam, mégis hatalmas eredmény és ajándék, hogy még a diploma előtt bemutatkozhattam Amerikában. A budapesti koncertnek nagyon örülök. Hitvallásom: hogy itthon adhassak a szívemből valamit a közönségnek? ? árulta el Réka, aki kedvenc áriáiból és dalaiból állította össze a műsort. A budapesti koncerten szintén egy a Virtuózokból ismert fiatal tehetség, Szüts Apor fogja kísérni zongorán.

 


_d0a9789__copy__600x451.png
Boros Misi, aki 2014-ben a Virtuózok kicsik korcsoportjának győztese lett

Négy zongora egy színpadon

Boros Misi szeptember 7-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Misi 2014-ben a Virtuózok kicsik korcsoportjának győztese lett, és azóta fellépett New Yorkban, Tokióban, Pekingben és a világ számos más pontján is. Az alig 15 éves Junior Prima Díjas zongoraművész elárulta: a szeptember 7-ei koncert több szempontból is különleges lesz. ?El fog térni a tavalyi, Bogányi Gergellyel közösen adott koncertünktől. Fantasztikus ötleteket dolgoztunk ki az idei programhoz. Új, egyedi koncertfelállásban fogunk fellépni? ? árulta el Boros Misi. Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész hozzátette: négy általa tervezett zongora lesz egymás mellett a színpadon, így fognak játszani három- és négyzongorás darabot is.

 


_d0a0069__copy__600x439.png
Batta András Széchenyi- és Erkel-díjas zenetörténész

A legnagyobb mesterek lépnek fel együtt

Még egy különleges koncerttel készül idén a Virtuózok csapata. Virtuózok mesterkoncert címmel lépnek fel december 30-án a Müpában a műsor zsűritagjai és a fiatal tehetségek mesterei. Köztük lesz Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő, Batta András Széchenyi- és Erkel-díjas zenetörténész, Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész, Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész. De találkozhatunk Bogányi Gergellyel, Molnár Leventével, a Liszt-díjas operaénekessel, valamint a világ legjobb csellistájával is: a Liszt-díjas Várdai Istvánnal, aki egy felbecsülhetetlen értékű Stradivarin játszik.

 


_d0a0019__copy__600x400.png
Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész

Balázs János megfogalmazta: ?ez az első, hogy a Virtuózokkal kapcsolatos mentorok, zsűritagok együtt fognak színpadra állni és koncertet adni. Mi tényleg egy nagy család vagyunk, egymást tiszteljük, szeretjük, és mind szeretnénk továbbadni a fiatal tehetségeknek azt a tudást, melyet mi is mestereinktől kaptunk. Nagyon jó érzés itt lenni.?

 

Az est házigazdája Batta András lesz. ?Ennek az évnek az igazi ígérete maga a jövő. Volt New Yorkban egy olyan délutánunk, melyet nem fogunk elfelejteni soha. Akkor éreztük, hogy az általunk megteremtett Virtuózok kirepült a nagyvilágba. Többek között erről fogok mesélni december 30-án ? mondta el a zenetörténész, hozzátéve: amikor a mesterekről beszélünk, ne feledjük, hogy a gyerekeknek vannak házi mestereik is, tanáraik, akiknek sokat köszönhetnek. Mellettük azonban a zsűri is beleszeret a gyerekekbe, és ők is támogatják őket. A műsor pedig megadja a lehetőséget arra, hogy kiemeljük a nagy tehetségeket, és menedzseljük őket.

 

A világ minden pontján keresik a tehetségeket

Ezzel kapcsolatban Boros Misi is megjegyezte: óriási segítséget jelent számára a Virtuózok támogatása, nekik köszönhetően sok koncerten léphetett fel. ?Ez nekem hatalmas megtiszteltetés. Nagy álmom volt, hogy a magyar klasszikus zenével eljussak a világ különböző pontjaira? ? mondta el a zongorista, hozzátéve: a Virtuózokkal már számtalan országban járt.

 

De nem csak a tehetségek, hanem maga a műsor is meghódítja a világot. Peller Mariann-nal épp egy évvel ezelőtt, 2017 májusában beszélgettünk, amikor átvette Balog Zoltántól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának akkori miniszterétől a Magyar Arany Érdemkeresztet. Már akkor elmondta lapunknak, milyen sok országban érdeklődnek a tehetségkutató iránt. ?A tervünk, hogy 2020-ig 20 országban fog elindulni a műsor. Amerikával, Kínával, Németországgal, Angliával már zajlanak a tárgyalások, Szlovákiában szándéknyilatkozatot írtunk alá, Thaiföldön pedig már el szeretnék kezdeni a műsort ez év novemberében, mert ott az elhunyt király emlékére indul a vetélkedő, aki a térség legnagyobb klarinétművésze volt. De jött megkeresés Csehországból, és érdeklődnek Lengyelországban is. (?) Ilyen klasszikus zenei tehetségkutató még nem volt a világon, és hatalmas rá az érdeklődés, most 31 országban jártam formátumértékesítés miatt, a fent említetteken kívül például Pakisztánban és Fehéroroszágban is? ? mondta el nekünk Peller Mariann. A teljes interjút ITT lehet elolvasni.

 

Plácido Domingo is nagy rajongó

Plácido Domingo világhírű operaénekes szintén nagy rajongója a Virtuózoknak. Ő maga a New York-i lakásában nézi a tehetségkutatót, találkozott már hazánkban a fiatal tehetségekkel, idén pedig még szorosabb lett a kapcsolata a műsorral, ugyanis Plácido Domingo a Virtuosos Holding Ltd. részvénytulajdonosává vált. A Virtuózok felfedezettjeit tehát ezentúl a Maestro közbenjárásával repíthetik a világhír felé. A fiatal klasszikus zenészek tehetségkutatójának gyártási jogait pedig James Corden közismert médiaszemélyiség produkciós cége, a Fulwell 73 szerezte meg, így hamarosan elindulhat a műsor az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában.

 

A partnerek sora tovább bővül, a sajtótájékozató keretében együttműködési megállapodást írt alá a Virtuózok és a Hiventures Zrt. képviselője Budapesten. Az MFB Csoport tagjaként a Hiventures lesz a tehetségkutató magyarországi befektetője, sokkal nagyobb tulajdonrészben, mint a külföldi befektetők ? mondta el ezzel kapcsolatban Peller Mariann. Kiemelte: szeretnék, ha a brand magyar kézben maradna. Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a Virtuózok nemzetközi piacon való megvalósításához, terjeszkedéséhez forrás és jó kapcsolatrendszer szükséges, és a Hiventures finanszírozó partnerként stabil anyagi hátteret és szakmai támogatást fog biztosítani ehhez a tevékenységhez.

 

Wéber Anikó

Forrás: Kultúra.hu/virtuozok.hu/MTI

 

Fotó: Csákvári Zsigmond