Az elmúlt évek operettgáláinak sikere után az idei, ötödik évben négynapos fesztivállá bővül a Budavári Palotakoncertek eseménysorozata, az operett mellett a klasszikus és a népzene is helyet kap a programban. A különböző műfajokat összekapcsolja, hogy a fellépő társulatok ? a Budapesti Operettszínház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Filharmonikusok ? produkciói a kiegyezés 150. évfordulójához köthetők. A Budapesti Operettszínház művészei augusztus 4-én és 5-én lépnek fel a Sissi nyomában című esten. A magyar operettkomponisták mellett a bécsi operett világát is megidézi a műsor, amelynek szerkesztője Kerényi Miklós Gábor, rendezője Somogyi Szilárd. A fesztivált a Nemzeti Filharmonikusok Magyar est című koncertje zárja augusztus 6-án. Hamar Zsolt vezényletével Liszt, Kodály és Dohnányi művei csendülnek fel, a szólista Ránki Fülöp zongoraművész lesz.

 

Zsuráfszky Zoltán táncművész-koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a Kiegyezés/150 című előadás mintegy 50 évet ölel fel, az 1848-1849-es szabadságharctól az 1896-os millenniumi ünnepségekig tekinti át a magyar történelmet. A koreográfus hozzátette: a korszakot egy-egy fontos pillanatot megragadva, zenében, táncban fogalmazzák meg a színpadon a táncegyüttes 20 párjával, valamint hagyományőrző együttesek közreműködésével, összesen 150-200 táncossal. Csodálatos tánc-, zene- és viseletkultúrát mutatnak be, amely a külföldiek számára is izgalmas élményt kínál a budai Várban, gyönyörű helyszínen ? hangsúlyozta Zsuráfszky Zoltán. Felidézte, hogy a produkció ősbemutatóját április 1-jén tartották a Müpában a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. Az előadás komor képpel, az aradi vértanúk kivégzésével indul, majd egyre világosodik az ország hangulata, a színpadi kép, megjelenik Kossuth és Deák politikai vitája, megtörténik a kiegyezés, Pest és Buda egyesül. Az első részben bemutatják a korszak virágzó tánc- és zenekultúráját, majd a második részben az 1896-os millenniumi kiállítás jelenik meg.

 

Az összeállításban látható különböző tánctípusok, a valcerek, a polkák, a palotás, a különböző tájegységek táncai nagyon színessé teszik a programot ? emelte ki a koreográfus, hozzátéve, hogy a zenei válogatás is a korszakhoz illő: Liszt-, Erkel- és Strauss-művek is megszólalnak, és a népzenei paletta is színes. Az előadáson vetített képi világ jelenik meg a táncegyüttes mögött a némafilmek hangulatát megidézve. Mint mondta, az előadásban fellép a Hosszúhetényi Népi Együttes, a Zengővárkonyi Népi Együttes és zenekara, valamint a Bagi Muharay Elemér Népi Együttes. A darabot Vincze Zsuzsa írta.

 

Forrás: MTI

Fotó: mnte.hu