A kortárs történészek többnyire egyetértenek abban, hogy a Boleyn Anna elleni vádak, amelyek szerint öt férfival - köztük a saját fivérével - követett el házasságtörést, túl abszurdak ahhoz, hogy igazak legyenek. A szakmai közfelfogás szerint a félrelépésekről szóló híreszteléseket az egymással vetekedő politikai érdekcsoportok koholták, vagy maga Henrik agyalta ki őket, hogy nőül vehesse Jane Seymourt, miután felesége nem tudott fiú utódot szülni neki.
Ám George Bernard, a Southamptoni Egyetem történészprofesszora és az English Historical Review szerkesztője úgy véli, hogy a királyné valóban bűnös lehetett több, ellene felhozott vádban - vagy legalábbis viselkedése alapján Henrik joggal feltételezhette, hogy félrelépett.
Bernard bizonyítékként Lancelot de Carles korabeli francia nagykövet egy költeményét hozza fel. Az 1545-ben keletkezett, "Az angliai Boleyn Anna királyné ellen felhozott vádakat tartalmazó levél" című poéma szerint Anna "megvetette házasságát", "rosszindulattal" viszonyult a királyhoz, s a vádirat szerint "alantas beszéddel, csókokkal, érintésekkel és más becstelen ingerkedéssel" jeles férfiúkat csábított el, többek között Mark Smeaton muzsikust, Henry Norrist, a titkos kamara elöljáróját, és saját fivérét, George-ot, Rochford várgrófját, akit "nyelvét a szájába dugva csábított". Annát és mind az öt feltétekezett szeretőjét kivégezték.
Bernard szerint de Carles költeménye magyarázatot ad arra, hogyan derült napfény Anna üzelmeire. Eszerint egy titkos tanácsnok hajbakapott a húgával, aki, miután felhánytorgatták neki kicsapongó életmódját, magát "egy magasabb, sokkal ártóbb bűnre" - azaz a királynééra - hivatkozva védelmezte. Az angol professzor megállapította, hogy a kikapós hölgy Elisabeth Browne, Henry Somerset felesége volt, a fivér pedig Sir Anthony Browne udvaronc. A történész szerint a poéma utalásait korabeli levelek is alátámasztják.
Carles költeménye ugyan nem volt ismeretlen, 1920-ban nyomtatásban is megjelent, de a kutatók korábban mindig elvetették a benne foglaltakat, mondván, hogy az irodalmi alkotás nem tekinthető hiteles forrásnak. Bernard gyanúja szerint Anna azért szánta rá magát a házasságtörésre, hogy a király időszakos impotenciája ellenére is trónörököst tudjon szülni. "Ez hipotézis és nem bizonyíték. Egy bíróságon az ember nem tudná elítélni, de azt hiszem, felmenteni sem tudná" - mondta Bernard professzor.
A történész egyébként "életszerűtlensége" miatt azt az elterjedt hiedelmet is kétségbe vonja, amely szerint Boleyn Anna mindaddig megtagadta az együttlétet a királlyal, ameddig az bele nem egyezett a házasságba. Véleménye szerint Henrik, és nem Anna parancsolt önmegtartóztatást, mert azt akarta, hogy gyermekeik törvényes örökösök lehessenek. "Gyanúm szerint (Henrik) elképedt és megrémült volna attól a felfedezéstől, hogy a későbbi generációk azt feltételezték róla: azért nem hált Annával, mert az nem engedte" - nyilatkozta a The Guardiannek George Bernard
Az Anne Boleyn: Fatal Attractions (Boleyn Anna: végzetes vonzalmak) című életrajzot a tervek szerint áprilisban jelenteti meg a Yale University Press kiadó.
