075_carlino-notitle240514_npaV1_16.jpg

Megkapja élete legfontosabb díját Jane Fonda

Életműdíjat kap Jane Fonda a hollywoodi színészcéh (SAG) februári díjátadó gáláján.

„Csaknem egész életemben ebben az ágazatban dolgoztam, és egyetlen elismerés sem hasonlítható ahhoz, amit a kollégái ítélnek oda az embernek” – olvasható a 86 éves színésznő a bejelentést követő közleményében, aki nagy megtiszteltetésnek nevezte a díjat.

Jane Fonda több mint hat évtizedes pályafutása alatt két Oscar-díjat vehetett át – a Klute (1971) és a Hazatérés (1978) című filmben nyújtott alakításáért –, valamint két BAFTA-díjat, egy Emmyt és hét Golden Globe-díjat is kapott.

Aktivistaként lépett fel az 1960-as és 70-es évekbeli háborúellenes tüntetéseken, és kiállt a nemek közötti egyenlőség, a polgárjogok és a környezetvédelem mellett is. Szerepet vállalt humanitárius és jótékonysági kérdésekben, 85. születésnapján egymillió dollárt gyűjtött egy iskolás gyermekek egészséges életmódját támogató georgiai nonprofit szervezet számára.

„Nemcsak művészi zsenialitásáért tiszteljük Jane-t, hanem az aktivizmusával és felelősségvállalással teremtett örökségéért is” – hangsúlyozta Fran Drescher, a SAG-AFTRA elnöke, aki úttörőnek nevezte Fondát.

Jane Fonda 1937 decemberében született New Yorkban, a filmsztár Henry Fonda és Frances Seymour Brokaw első gyermekeként. Tizenkét éves volt, mikor édesanyja öngyilkos lett. Fivére, Peter, aki Oscar-jelölt színész és forgatókönyvíró volt, 2019-ben hunyt el. A Screen Actors Guild 31. díjátadó ceremóniáját február 23-án rendezik meg, az eseményt a Netflix élőben közvetíti.

 

 

Ez is érdekelheti

Az első magyar Oscar-díjas játékfilm egyben történelmi tabló és erkölcsi parabola

Mindig van valaki, aki elsőként lépi át a határokat, és ezzel történelmet ír. Ezúttal az első magyar Oscar-díjas film, a Mephisto kerül górcső alá – az a mestermű, amellyel Szabó István a magyar filmművészetet felhelyezte a nemzetközi térképre.

Ha megértem, hogy mit jelent az, hogy nincs szabadság, akkor tudom ábrázolni

Vajon hiba vagy erény az, amikor egy operatőrnek felismerhető a stílusa? Az Árva alkotójával megértésről, a színészekkel való szoros együttműködésről és a filmre való forgatás szépségéről beszélgettünk.

Csodás hang, vonzó külső, mesés szerepek – Julie Andrews 90

Október 1-jén ünnepli kilencvenedik születésnapját Julie Andrews Oscar-díjas brit színésznő, a Mary Poppins és A muzsika hangja című filmek sztárja, aki a színészi munka mellett számos gyerekkönyvet is írt, II. Erzsébet királynőtől pedig megkapta a Brit Birodalom Rendjének parancsnoka címet.

Taxival Piafhoz, Piaffal a csúcsra – Marion Cotillard 50

Szeptember 30-án ünnepli ötvenedik születésnapját Marion Cotillard francia színésznő, az egyetlen, aki francia nyelvű alakításért nyerte el az Oscar-díjat, 2008-ban Édith Piaf megszemélyesítéséért.