2009 tavaszán vette át a város az elkészült épületszerkezetet, de a befejező munkálatokra eddig nem sikerült forrást biztosítani.

Ez az akadály most elhárult: egy magyar-román határon átnyúló fejlesztési projekt keretében 10 millió euró áll rendelkezésükre infrastrukturális fejlesztésekre, a beruházást a magyar kormány a központi költségvetésből 2,5 milliárd forinttal támogatja, az önkormányzat pedig 300 millió forint önrészt biztosít a színház befejezéséhez.

Jelenleg Debrecenben zajlik az ország legnagyobb kulturális fejlesztési programja: a Latinovits befejezése mellett teljesen megújul a Csokonai Színház épülete is. Emiatt az elkövetkező két és fél évben ideiglenes játszóhelyeken működik majd a színház.

A Latinovits Színház a jövőben fontos színtere lesz a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésének, a környékbeli színházak együttműködésének, a posztgraduális színészképzésnek és a határon túli színházak debreceni megjelenésének. A 9 ezer négyzetméteres épületben 4,2 ezer négyzetmétert foglal el a színház, 3,9 ezer négyzetméteren pedig a leendő képzési központ és a kulturális értéktár osztozik. Kialakítanak az épületben egy 350 személyes kamaraszínházat, egy 150 személyes stúdiószínházat és egy 100 személyes orfeumot is.

Kiemelt kép: András Endi