A napokban megkezdődött a budai Várban a II. világháborúban megsérült, majd visszabontott Honvéd Főparancsnokság épületének rekonstrukciója; a Nemzeti Hauszmann-programban zajló beruházás a tervek szerint 2023-ra készül el.

Az utóbbi hetekben három épület újjáépítése indult meg a budavári Dísz téren és környékén. Újjászületik az egykor a tér sarkán állt, úgynevezett Vöröskereszt-székház, megkezdődött a Szent György tér nyugati oldalán a József főhercegi palota visszaépítése, most pedig az egykori Honvéd Főparancsnokság épületének rekonstrukciója is.

Mindhárom a századfordulón épült, Budapest ostroma alatt megsérült, de egyik sem szenvedett helyrehozhatatlan károkat. Ennek ellenére a kommunista vezetés mindhárom épületnél a bontás mellett döntött.   

A Honvéd Főparancsnokság sorsa annyiban más, hogy azt csak az első emeletig bontották le, azóta azonban háborús mementóként áll a Dísz tér és a Szent György tér között. A most kezdődő beruházás eredeti magasságában és szépségében visszaépíti a Kallina Mór tervezte épületet, így a felső szintek helyreállításával több mint háromszorosára nő az épület hasznosítható összterülete.

Érdekesség,
hogy a Honvéd Főparancsnokság mögött eredetileg a Honvédelmi Minisztérium
tömbje állt, amelynek visszaépítése azonban nem szerepel a tervekben. Ugyanis
az egykori minisztérium hatalmas tömbje olyan mélyen benyúlt a Szent György
térre, hogy teljesen felborítaná a ma ismert térszerkezetet.

A
Honvéd Főparancsnokság jelenlegi torzóját a Szent György tér felé egy
építészeti stílusjegyeiben az eredeti épülethez illeszkedő homlokzat egészíti
majd ki.

Az
újjászülető épület a Budavári Palotanegyed látogatóközpontjaként, kulturális és
turisztikai kapujaként működik majd: helyet kapnak itt közösségi terek,
kiállítások, információs pontok és vendéglátóhelyek is.         

Mint
a Várkapitányság mindegyik beruházását, a Honvéd Főparancsnokság műemléki
rekonstrukcióját is régészeti feltárás előzte meg. A pinceszinten találtak
többek között egy középkori kutat, amelyből a késő Árpád-kortól kezdve számos
értékes lelet, többnyire kerámiák és poharak kerültek elő.

Az
egykori Honvéd Főparancsnokság 2022 tavaszára már szerkezetkész lesz, a
beruházás pedig 2023-ra fejeződik be, és akkorra visszaépül a
Vöröskereszt-székház is.

A József főhercegi palota rekonstrukciója 2024-re készül el, ott azonban az épület környezetének rendezését is elvégzik. Az eredeti alkotóelemeiből teljesen újjáépítik a rossz állapotú Fehérvári rondellát és restaurálják a Görgei-szobrot. A palotakertből új közlekedési vonalat is létesítenek: a szintén újjáépülő Ybl-lépcsőn le lehet majd sétálni a várfal tövében megújuló Nyugati kertekbe, miközben a Palota úton megépül a Várgarázs III., amely tovább csökkenti a budai Vár autóforgalmát.

Idén már átadták a Budavári Palota déli összekötő szárnyát és benne az újjáépített Szent István-termet, a kommunista rombolás után szintén újjászületett Lovardát, a Stöckl-lépcsőt és a Csikós udvar nagy részét.

Még idén várható a budavári sikló felső állomásánál elhelyezkedő, felújítás alatt álló Habsburg-kapu és a hozzá kapcsolódó lépcső átadása, valamint hamarosan a turulszobor és a Halászó gyerekek-terasz és szökőkút is régi fényükben lesznek láthatók.

A nyitóképen a Honvéd Főparancsnokság épületének látványterve. Forrrás: Várkapitányság