A munkaterület átadásával megkezdődött a tudásközpont építése Szekszárdon, az interaktív könyvtárnak és levéltárnak helyet adó épületet 2023 első negyedévében adják át.

A 3551 négyzetméter alapterületű központ több mint
kéthektárnyi területen készül el, a háromszintes épületben 1787 négyzetméteren
előadó- és oktatótermeket, könyvtárat alakítanak ki, és közösségi tér is
készül.

A levéltár egy 778 négyzetméteres kétszintes raktárban kap
helyet, ahol elektronikusan mozgatható állványrendszeren 2923 méter hosszan
lehet dokumentumokat elhelyezni.

Az akadálymentesített, L alakú épület egy központi aulához kapcsolódik, amelyből megközelíthető lesz egy legalább 200 látogató befogadására alkalmas rendezvényterem, egy kávéház és a gyermekkönyvtár. Az intézmény körül 5200 négyzetméter zöldfelületet hoznak létre.

 Az egykori honvédségi laktanya helyén épülő tudásközpontot a Modern városok program keretében tervezték.

A beruházásra a költségvetés 7,3 milliárd forintot biztosít.

Az intézményben helyezik majd el a jelenleg négy helyen
működő Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár 364 ezer dokumentumból álló
gyűjteményét és a Tolna Megyei Levéltár szintén négy telephelyen tárolt
iratanyagát is.

Nyitókép: Látványterv az épülő tudásközpontról. Forrás: tudaskozpontszekszard.hu