Megújul és új funkciókkal bővül a Ziffer Sándor Galéria Egerben, a 120 millió forintot meghaladó összegű beruházás a napokban kezdődött és várhatóan jövő év nyarán fejeződik be – közölte a fenntartó helyi Dobó István Vármúzeum.

Az intézmény tájékoztatása szerint a fejlesztés mintegy 84 millió forint uniós pályázati támogatásból és 38 millió forintos önerőből valósul meg. A beruházás fontos eleme a részleges akadálymentesítés, így új helyre kerül a galéria bejárata és fogadótere, valamint a felújítást követően az épület alkalmas lesz állandó és időszakos kiállítások megrendezésére.

Emellett professzionális és amatőr művészek szellemi műhelyeként is működhet, ugyanakkor lehetőséget teremt szabadidős, turisztikai, múzeumpedagógiai és közösségi rendezvények, koncertek, szakmai workshopok befogadására is.

Az egykori ortodox zsinagóga 2007-től működik kiállítóhelyként, azóta elsősorban képzőművészeti időszaki tárlatoknak adott otthont. Az egri önkormányzat 2013-ban született döntése az épületet – a korábbi hasznosítást fenntartva, továbbá a helyi zsidó vallási közösség rendezvényeit is befogadva – a Dobó István Vármúzeum telephelyei közé sorolta.

Az elmúlt időszakban azonban szükségessé vált a galéria átfogó korszerűsítése és funkcióinak újragondolása, melyet a beruházás tesz lehetővé.

Fotó forrása: az Egri vár Facebook-oldala