shutterstock_2564410073.jpg

Pasolini külvárosi garzonjából múzeum lesz

A római lakást november 2-án, Pasolini halálának 50. évfordulója alkalmából adják át a közönségnek.

A külvárosi Ponte Mammolo városrészben álló Casa Pasolini negyven négyzetméteres lakását tavaly vásárolta meg egy árverésen Pietro Valsecchi olasz filmproducer, és azt az olasz kulturális minisztériumnak adományozta.

Pasolini 1951 és 1954 között élt a lakásban, miközben tanárként dolgozott egy iskolában. Itt írta meg az 1955-ben megjelent Ragazzi di vita című regényének első fejezetét.

A felújítási tervben szerepel egy könyvtár kialakítása, ahol majd felolvasásokat tarthatnak. Az emlékhely felújításának célja Pasolini és műveinek megismertetése, többek között művészi ösztöndíjakkal és a fiatal tehetségek támogatásával.

Ez is érdekelheti

Petíció indult az 1975-ben meggyilkolt Pasolini ügyének újranyitásáért

Online petíciót indított egy olasz ügyvéd, hogy újranyissák a vizsgálatot az 1975-ben meggyilkolt filmrendező, Pier Paolo Pasolini ügyében.

Száz éve született Pasolini

Száz éve, 1922. március 5-én született Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező, író, költő, a 20. század egyik legsokoldalúbb művésze.