Szigetváron hosszú évek óta megemlékezik a város valamilyen formában arról a jelentőségteljes eseményről, ami több száz évvel ezelőtt történt, és jócskán meghatározta színes magyar történelmünket.

Dr. Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke az eseményen elmondta, hogy terveik szerint, szeptember 7-én, a szigetvári vár ostromának 450. évfordulóján egyszerre látogat a városba Áder János magyar, Recep Tayyip Erdogan török és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő.

?Ránk az vár, az utódokra, hogy a XXI. század eszközeivel felidézzük az egykori múltat és mindazt, ami ehhez kötődik. Tegyük úgy, hogy abból a magyarság, a horvátság, Közép-Európa világa okuljon. Szeretnénk, ha tudnák, hogy a bátorság, a valamiben való kitartás azok olyan egyetemes értékek, melyeket mindenkinek tisztelnie kell? ? mondta Hóvári János, majd hozzátette: ?Az emlékév legfontosabb eseménye 2016. szeptember 7-én lesz, amikor emlékezünk a történelmi momentumra, hősies kitörésre, és a magunk módján megemlékezünk Szulejmán szultán haláláról is. Reményeink szerint ezen a jeles napon a városba látogat a mi köztársasági elnökünk, valamint Horvátország köztársasági elnöke és Törökországé is.?

Gordan Grlic-Radman, Horvátország budapesti nagykövete is tiszteltét tette az eseményen. Elmondta, hogy Zrínyi Miklós bátorságból, kitartásból, becsületességből, szorgalomból és tisztességből állít példát a fiataloknak. Továbbá arról is beszámolt, hogy az államfő, Áder János felkérésére vállalta el az emlékév fővédnöki tisztségét, és a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia szintén életre hívott egy emlékévbizottságot.

Az emlékév során a középkort idéző számos színes, érdekes programmal várják a látogatókat. A rendezvénysorozatot február 13-án, Szigetvár török alóli felszabadulásának ünnepén történészkonferencia, irodalmi vetélkedő, viselettörténeti bemutató, gasztronómiai és zenei est nyitja meg.

Vass Péter, Szigetvár polgármestere kiemelte, hogy megvalósításukhoz az is szükséges, hogy a kormány pénzügyi forrásokat is a város rendelkezésére bocsásson. Kifejtette, hogy az emlékévhez kapcsolódva a várban Zrínyi-emléktermet alakítanak ki, felújítják a belső utakat, a közvilágítást és a kamerarendszert, illetve befejezik a tíz éve elkezdett szállodát és wellnessközpontot.

Fotó: Csákvári Zsigmond