Müller Sziámi 1985-ben az akkor még egyetlen programmagazinnak azt nyilatkozta, hogy most már tényleg az utolsó URH-koncertre készülnek. De tévedett. 1991-ben ismét volt URH reunion előadás az olimpiai csarnokban, most pedig egy mini turnén utazik a csapat a hazai fesztiválokon. Mivel a két korábbi összeállás alkalmával az URH láthatóan-hallhatóan különösebb felkészülés nélkül lépett a színpadra, feltételeztem, hogy a Szigeten a nagyszínpados buli lesz olyan béna, mint az Európa Kiadó 2004-es újrakezdése. De bitang nagyot tévedtem. A nyár derekán ugyanis a Gödörben egy Balaton-koncert után meglepetésfellépést tartott a zenekar, ahol kiderült: még soha nem játszott ilyen jól. Később a legismertebb videómegosztó portálon le tudtam csekkolni: ez a minőség nem egyszeri alkalomra szólt, sikerült ugyanezt hozni a VOLT fesztiválon is. Na, ezekkel az alapismeretekkel vágtam neki a Szigetnek a pénteki napon.
A Sex Pistolsszal más a helyzet. Az, hogy a nemzetközi kritika egy megértő legyintéssel ítélkezett Johnny Rotten bandájáról, még nem jelentene sokat. Az interneten látható idei felvételek azonban tanúsították: a kikerekedett, színes hajú punkveterán a megfelelő zenészeket gyűjtötte maga köré, de azért van valami igazán olcsó abban, hogy valaki túl a sokadik X-en még mindig antikrisztusnak titulálja magát (külön poén, hogy ez Nagyboldogasszony ünnepén esett meg Budapesten), és a dalok közötti konferálásokba igyekszik minél többet bezsúfolni azokból a bizonyos négybetűs szavakból. Ha ilyen lehet, akkor már előre röhögök Marilyn Manson vagy a Run DMC majdani retro-turnéján.
Az URH koncertje egyébként ismét meglepetést okozott. Az volt a kérdés, hogy ezek a nyolcvanas évek legelején megfogalmazódott underground dalok hogyan szólalnak meg a nagyszínpadon. Nos, technikailag igen jól, a zenekar megint jól játszott, uralta a terepet, sőt, azt is lehet mondani, hogy a szövegek nagy része nem vesztette el az aktualitását. Ennek ellenére nekem, mint egykori Ráday-klubosnak, hiányoztak a szűk terek, a csövek meg a többi.
A Sex Pistols teljesen más kategória. Ők nagyjából azt nyújtották, amire számítottunk: esztrádműsort, aminek épp úgy része volt a nadrág letolása és alatta a brit zászlónak maszkírozott alsó láttatása, mint a régi szlogenek benyögése, természetesen új szlogenekkel felturbózva. Az embernek nem volt hiányérzete, hiszen mindent megkapott, amit várt, de mégis: az a régi szikra valahogyan már nem villogott. Hát így.
Ennek ellenére - és mindent egybevetve - nem volt fölösleges kimenni a Szigetre ezen a napon. Végül is nyár volt, buli - és egy kis nosztalgia, amit ma retrónak hívunk.
