D__TT20240710007.jpg

Megnyílt a 28. Kárpát-medencei Nyári Egyetem és Határon Túli Intézmények Fóruma az ELTE-n

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem július 8. és 13. között ismét megrendezi határon túli magyar anyanyelvű egyetemisták számára az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet.

Az eseményben idén hat kar, az Állam- és Jogtudományi, a Természettudományi, a Bölcsészettudományi, az Informatikai, a Tanító- és Óvóképző, a Pedagógiai és Pszichológiai, valamint a Gyógypedagógiai Kar közreműködésével, a Kárpát-medencei Szakkollégiumi Konferenciával vesz részt. A szekciók programjaival párhuzamosan zajlik az ELTE Határon Túli Intézmények Fóruma is.

A nyári egyetemi programban idén két nagy szakmai szekció teremt lehetőséget arra, hogy Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Délvidék magyar ajkú hallgatói anyanyelvükön képezhessék tovább magukat szaktárgyuk egy-egy speciális területén. A rendezvénnyel párhuzamosan zajlik az ELTE Határon Túli Intézmények Fóruma, melyen az ELTE és külhoni partneregyetemek vezetői egyeztetnek a felsőoktatási kapcsolatok fejlesztéséről, további együttműködési és pályázási lehetőségekről.

Az „Egységben a tudomány” mottót viselő rendezvény általános szekciójának témája az idei évben: Hidak emberek, országok és kutatók között. Az ünnepélyes megnyitóra július 9-én kerül sor az ELTE Márton Áron Szakkollégiumában, ahol a környező országokból érkező résztvevők mellett az ELTE vezetése, kormányzati meghívottak és a határon túli partneregyetemek vezetői is részt vesznek. A rendezvényt az egyetem rektora, prof. dr. Borhy László nyitja meg, majd a köszöntőbeszédeket követően a rendezvény nyitóelőadását is ő tartja A római kultúra elterjedésének aspektusai a római provinciákban címmel.

A programra idén 122 külhoni hallgató regisztrált. A résztvevők határon túli magyar régiókból – Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Délvidék – érkeznek Budapestre. A Hidak emberek, országok és kutatók között interdiszciplináris szekció előadói az ELTE Állam- és Jogtudományi, Természettudományi, Bölcsészettudományi, Gyógypedagógiai, Informatikai, Pedagógiai és Pszichológiai, valamint Tanító- és Óvóképzési Karának oktatói közül kerülnek ki. A szerdai és csütörtöki plenáris előadásokat követően a hallgatók pénteken négy különböző szekció munkájában vehetnek részt. A Márton Áron szakkollégiumi szekció az idei évben is lehetőséget ad a határon túli magyar anyanyelvű hallgatóknak, hogy kutatási területüket bemutathassák. A rendezvény résztvevőinek és a szakmai programnak a Márton Áron Kollégium ad otthont.

A Kárpát-medencei Nyári Egyetem résztvevői – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is térítésmentesen vehetnek részt a rendezvényen, amelyet most is a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatása tesz lehetővé.

A szakmai eseményeket változatos szabadidős lehetőségek színesítik, amelyek ízelítőt adnak a budapesti egyetemi életből.

A hagyományokhoz hűen idén is megvalósul az ELTE Határon Túli Intézmények Fóruma, amelynek keretében a kormányzat, az ELTE és külhoni partneregyetemek vezetői egyeztetnek a felsőoktatási kapcsolatok fejlesztéséről, új mobilitási csatornákról, közös képzésekről, közös akkreditációról, publikációról, pályázási lehetőségekről és további együttműködési lehetőségekről.

Ez is érdekelheti

Felavatták Nagy László költő szobrát a Hungarikum Ligetben

Felavatták pénteken Nagy László szobrát a költő születésének centenáriuma alkalmából a Hungarikum Ligetben, Lakiteleken.

Hankó Balázs: Az identitásőrzésben kell erősnek lennünk

Kötelességünk és küldetésünk megvédeni a kereszténységünket és az ebben gyökerező kultúránkat, identitásőrzésben pedig erősnek kell lennünk – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Máriapócson, ahol pódiumbeszélgetésen vett részt Demeter András István román kulturális miniszterrel.

A tárogató meghatározza a magyar identitást

A magyar szabadságharcos nemzet, amely őrzi azt, ami az övé: örökségét és kultúráját, egyéni és közösségi jogait, szabadságát és békéjét – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke a szerencsi Rákóczi-várban elmondott köszöntőjében a 7. Tárogatós világtalálkozó megnyitóján.

A klímaváltozás új típusú felkészülést kíván a közgyűjteményektől

Pannonhalma értékei a magyar és az egyetemes kultúra, történelem kincsei – emelte ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Pannonhalmi Főapátságban, sajtótájékoztatón.