Megnyílt a 360 Design Budapest regionális designkiállítás és programsorozat kedden Budapesten, az Adria-palotában, ahol több mint 60 ismert és feltörekvő hazai, valamint regionális tervező alkotásait láthatja vasárnapig a közönség.

A magyar és regionális formatervezők mellett az iparművészek és képzőművészek ismertségének növelését, az értékesítés ösztönzését, valamint a hazai tervezők és művészek nemzetközi piacra juttatását tűzte ki célul a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) 2020-ban útjára indított 360 Design Budapest sorozata.

A megynitón Forintos-Szűcs Anita, az MDDÜ általános vezérigazgató-helyettese emlékeztetett arra, hogy a 360 Design Budapest kiállítás a kezdetek óta több hazai és nemzetközi elismerésben részesült, például megkapta a nemzetközi designelismerést, a Red Dot díjat is.

Ebben az évben 70 jelentkező közül választotta ki a szakmai zsűri azt a több mint 60 formatervezőt és művészt, akinek 200 alkotását láthatja a közönség a kiállításon. A programmal Európa-szerte turisztikai vonzerőt kívánnak biztosítani a szervezők, valamint be szeretnék mutatni a közép-európai regionális tervezők és művészek gazdagságát a kreatív iparban. Idén először az eseménynek az Adria-palota ad otthont, amely Forintos-Szűcs Anita szerint tovább erősíti a múlt és a jelen találkozására, valamint a magyar kulturális örökség megőrzésére és megújítására épülő koncepciót.

A kiállítás kurátora ebben az évben is Bonta Gáspár volt. Az idei 360 Design Budapest kiállításon exkluzív tárlatvezetések mellett Dj is szórakoztatja a közönséget, valamint kísérőprogramokat is szerveznek, ezek a design mindennapokban betöltött szerepére hívják fel a figyelmet. A 360 Design Budapest rendezvény egyik vendége lesz a kortárs design kiemelkedő alakja, Rossana Orlandi kurátor és szakértő, akivel több eseményen is találkozhat a szakma és a közönség. Idén a Z generációnak is szerveznek programokat: a 6AM Glassworks olasz designmárka kreatív alapítói, Edoardo Pandolfo és Francesco Palu a kézművesség és a design modern megközelítésének egyesüléséről beszél.

Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója elmondta: a mostani 360 Design Budapest anyaga leképezi azt, „hogy a képzőművészet és a design közötti határvonalak mára elmosódtak és a design kontextusában is visszaköszön a képzőművészet". Az Art Market két éve működik együtt az MDDÜ-vel, részben azzal a céllal, hogy sikeresen bővüljön a képzőművészet piaca a design iránt fogékony közönség körében. A közösen rendezendő szakmai napon, csütörtökön az építészetben, az ingatlanberuházásban és -fejlesztésben a design és a művészet értéknövelő hatásának témája kerül a fókuszba.

A régió több országából 13 formatervező és művész, többek között cseh, osztrák, lengyel, ukrán és horvát alkotók munkái is megjelennek. A 360 Design Budapest kiállítás vasárnapig látogatható az Adria-palotában.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán