Megnyílt a 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás

Képző

A kiállítást Rédei Ferenc Balogh Rudolf-díjas, Fotóriporteri Életműdíjas fotóriporter nyitja meg.

A megnyitó egyben díjátadó is, a két nagydíjast, a tizennégy kategória első három helyezettjét és a különdíjak nyerteseit ekkor köszöntik a rendezők a Tettamanti Béla által tervezett oklevekkel.

A MÚOSZ Nagydíját a legkiemelkedőbb teljesítményért Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság) Második élet című képriportjával érdemelte ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott André Kertész-nagydíjat a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért Bődey János (Telex.hu) Anya éljen, ezt az egy ajándékot kérték karácsonyra című munkájával nyerte el.

A pályázattal párhuzamosan a MÚOSZ
Fotóriporterek Szakosztálya meghirdetett egy tervezői díjat és egy
könyvpályázatot is.

Molnár István-díj a legjobb képhasználatért

Az egy szabadon választott megjelent vagy tervezési fázisban lévő, fotósorozatot bemutató layout díj nyertese Heltai Ákos tipográfus. A díj felajánlója és 10 esztendeje támogatója: Michael Gervers és Marc Gervers.

Gera Mihály-díj az elmúlt 5 év legszebb fotóalbumáért, amelynek képanyagát magyar, határon túli magyar vagy Magyarországon élő külföldi szerző(k) fényképezte.

A zsűri a fotóanyag minőségén és eredetiségén kívül a tipográfia és a nyomtatás minőségét is figyelembe vette.

A díj nyertese: Fortepan Masters – Kollektív fotográfia a 20. századból című kötet; ötletgazda és művészeti vezető Barakonyi Szabolcs, kreatív koncepció Salát Zalán Péter, felelős kiadó Simó György, szerkesztő Szilágyi Róza Tekla.

A kiállítás megnyitásával egy időben jelent meg Az év fotói album, amely harminc éve kísérője a Magyar Sajtófotó Pályázatnak és Kiállításnak. A kötetben valamennyi díjnyertes fotó megtalálható, ezeken kívül a szerkesztő, Bánkuti András válogatást közöl a tavalyi esztendő eseményeit leginkább jellemző, a pályázatra beküldött fotókból. Az év fotói album a Nemzeti Múzeumban, a Capa Központban és az év során még néhány könyvesboltban megvásárolható.

A 40. Magyar Sajtófotó Pályázatra 245 fotográfus 2305 pályaművet töltött fel. Az egyedi és a sorozat kategóriákba benevezett képek száma összesen: 5810.

A zsűri tagjai voltak: Szlukovényi Tamás (elnök), a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotó főszerkesztője; Joao Silva portugál születésű, a Dél-afrikai Köztársaságban élő háborús fotóriporter, a New York Times munkatársa; Donald Weber fotóriporter, a Hágai Királyi Művészeti Akadémia Photography és Society mesterprogramjának vezetője és a Leideni Egyetem PhD kandidátusa; Révész Tamás fotográfus, a World Press Photo pályázat többszörös zsűritagja, aki harminc éve a magyarországi Word Press Photo kiállítás szervezője; Lois Lammerhuber fotográfus és könyvkiadó, a Festival La Gacilly Baden Photo alapító igazgatója, akinek váratlan megbetegedése után, a zsűritagok egyetértésével, Szlukovényi Tamás elnök Szigeti Tamást kérte fel a helyettesítésre.

A helyezések mellett különdíjakról is döntött a zsűri.

A kategóriák, a díjazottak névsora és minden pályamű megtekinthető a https://www.sajto-foto.hu/ oldalon.

NAGYDÍJAK
A MÚOSZ Nagydíját a legkiemelkedőbb teljesítményért
Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság) Második élet című képriportjával érdemelte ki.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott André Kertész-nagydíjat a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért Bődey János (Telex.hu): Anya éljen, ezt az egy ajándékot kérték karácsonyra című munkájával nyerte el.
 
KATEGÓRIADÍJAK
Hír-, eseményfotó
1. díj: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság): A koronavírus időszaka
2. díj: Erdős Dénes (Népszava): Feszült helyzet
3. díj: Szabolcs László (Ripost): Országúti tragédia
 
Képriport
1. díj: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság): Második élet
2. díj: Ancsin Gábor (Kepszerk.hu): Délen a helyzet változatlan
3. díj: Márkos Tamás (Transindex): Tűzpróba
  
Mindennapi élet (egyedi)
1. díj: Hullan Zsuzsa (Vígszínház): Barátnők
2. díj: Illyés Bence (szabadfoglalkozású): Két világ találkozása
3. díj: Sánta István Csaba (szabadfoglalkozású): Levitáció
 
Mindennapi élet (sorozat)
1. díj: Bődey János (Telex.hu): Anya éljen, ezt az egy ajándékot kérték karácsonyra
2. díj: Ajpek Orsolya (Telex.hu): Apukák
3. díj: Sánta István Csaba (szabadfoglalkozású): Slow 2121
 
Emberábrázolás, portré (egyedi)
1. díj: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású): Alexandru és Péter
2. díj: a zsűri nem adta ki
3. díj: Kurucz Árpád (Magyar Nemzet): Háy György pilóta
 
Emberábrázolás, portré (sorozat)
1. díj: Becze Anita (szabadfoglalkozású): Visszhangok
2. díj: Halasi Eszter (szabadfoglalkozású): Nyakunkon az élet
3. díj : Nemes Tünde (szabadfoglalkozású): Még mindig nő vagyok
 
Művészet (egyedi)
1. díj: Oláh Tamás (szabadfoglalkozású): Neverland főpróba
2. díj: Oláh Tamás (szabadfoglalkozású): Online balett
3. díj: Csudai Sándor (Origó): Arcok
 
Művészet (sorozat)
1. díj: Fekete István (szabadfoglalkozású): Szimfónia a romatelepen
2. díj: Urbán Ádám (szabadfoglalkozású): Cirkusz a függöny mögött
3. díj: Csudai Sándor (Origó): Medvetánc
 
Sport (egyedi)
1. díj: Barbara Gabriella (szabadfoglalkozású): Futball kő-papír-olló
2. díj: Illyés Tibor (MTI/MTVA): Koncentrálás
3. díj: Koszticsák Szilárd (MTI/MTVA): Sedric
 
Sport (sorozat)
1. díj: Béres Márton (Népszava): Tomi Rocky
2. díj: Vasvári Tamás (MTI/MTVA): Horgászok éjszakája
3. díj: Derencsényi István (szabadfoglalkozású): High-light
 
 
Természet és tudomány (egyedi)
1. díj: Szabó Géza Attila (B. Y. Ecoline Kft.): Munka közben
2. díj: Kovács Norbert (szabadfoglalkozású): Ördögfióka
3. díj: Belovári András (Keszthelyi TV): Forog a világ
 
Természet és tudomány (sorozat)
1. díj: Radisics Milán (szabadfoglalkozású): Karanténban egy rókával
2. díj: Kállai Márton (Mediaworks/Szabad Föld): Az időjárás bűvöletében
3. díj: Kállai Márton (Mediaworks/Szabad Föld): Feloldódó létezés
 
Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)
1. díj: Zagyi Tibor (Népszava): Magányos karácsony
2. díj: Mónus Márton (szabadfoglalkozású): Lebegés
3. díj: Zsolnai Péter (Blikk): A vonulás
 
Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)
1. díj: Lex Mihály (Lex Antikvitás Kft.): A régi pesti bérházak világa, egy eltűnő életforma nyomában
2. díj: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság): Az új norma időszaka
3. díj: Stiller Ákos (szabadfoglalkozású): Digitális oktatás a végeken
 
KÜLÖNDÍJAK:
Munkácsi Márton-díj a legjobb kollekcióért:
Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság)
 
Escher Károly-díj a legjobb Magyarországon készült hírképért:
Móricz-Sabján Simon
 
Szalay Zoltán-díj a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotográfusnak:
Erdős Dénes (Népszava)
 
A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter:
Röhrig Dániel (www.atadhir.hu)
 
Díj a fenntarthatóság eszméjéért – a díj felajánlója: SPAR Magyarország
Kállai Márton (Mediaworks/Szabad Föld): Feloldódó létezés
 
Dicséretben részesült:
Erdős Dénes (Népszava): NEK 2020
Röhrig Dániel (www.atadhir.hu): Covid-napló anyáról, rólunk
Márkos Tamás (Transindex): Budapest, District 8
 
Molnár István-díj a legjobb képhasználatért:
Heltai Ákos tipográfus
 
Gera Mihály-díj az elmúlt 5 év legszebb fotóalbumáért
Fortepan Masters – Kollektív fotográfia a 20. századból 
Ötletgazda és művészeti vezető: Barakonyi Szabolcs
Kreatív koncepció: Salát Zalán Péter
Felelős kiadó: Simó György
Szerkesztő: Szilágyi Róza Tekla

Nyitókép: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság): Második élet (részlet a sorozatból)