Megnyílt szerdán a látogatók számára az 1410-es grünwaldi csata nagyszabású, multimediális múzeuma az északkelet-lengyelországi Warmia-mazúriai vajdaságban fekvő Stebark községben. A híres ütközetben a Német Lovagrend harcosai súlyos vereséget szenvedtek az egyesült litván–lengyel haderőtől.

 A megnyitón Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter felidézte: az utóbbi időben több korszerű múzeumot is megnyitottak Lengyelország-szerte. Kiemelte az ilyen intézmények szerepét a történelmi emlékezet ápolásában, a politikai közösségek szuverenitásának fejlesztésében.

„Azt, hogy mennyire fontos a szuverenitás, a nemzeti identitás és a hazafiasság, ma világosan látjuk azon tragikus események fényében, amelyek Ukrajnában történnek az Orosz Föderáció brutális támadása következtében” – jelentette ki Glinski.

A grünwaldi csatamezők közelében közel 50 millió zloty (4,2 milliárd forint) költséggel felépített, 3,5 ezer négyzetméter alapterületű múzeumban a kiállítótéren kívül helyet kapott egy 100 férőhelyes konferenciaterem, valamint egy lovagterem is, amely lovagi tornák és csaták bemutatását teszi lehetővé.

A grünwaldi mezőkön évente tömegeket vonzó csatarekonstrukciókat szerveznek az ütközet évfordulóján. A helyszínre látogató turisták eddig csak a nyári szezonban, egy kis múzeumépületben tekinthették meg a csata történetét felidéző kiállításokat.

A grünwaldi ütközet a lengyel–litván unió és a német lovagrend között 1409-ben kirobbant háború döntő csatája volt.

1410. július 15-én a harmincezres lengyel–litván seregnek sikerült szétkergetni a lovagrend húszezres seregét, és Ulrich nagymester is a harctéren lelte halálát. Az ütközetet mások mellett a Nobel-díjas lengyel író, Henryk Sienkiewicz írta le a Kereszteslovagok című regényében (1900), amely alapján 1960-ban Aleksander Ford lengyel filmrendező nemzetközileg is díjazott filmet készített. Megelevenítette a csatát Jan Matejko lengyel történelmi festő is az 1878-ben alkotott grandiózus festményével.

Fotók: Lengyel Köztársaság Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériuma/Danuta Matloch