Megnyílt a HUNFILEX 2022 Bélyeg-világkiállítás csütörtökön Budapesten. A 44 ország részvételével zajló négynapos esemény alkalmából a Magyar Posta több különleges alkalmi bélyeget is kibocsát.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a megnyitón kiemelte: „Egy ilyen találkozó kinyitja a filatélia világát azoknak is, akik a kíváncsiság és a megértés szándékával közelednek felé. Megtapasztalhatják, hogy az úgynevezett »big picture« korában, a vonalkódok uniformizált világában a bélyegek kultúrája: az egyediségek hordozója. Mai találkozásunk egyszersmind tanúságtétel a bélyeg jövőjét illetően is. Hisszük, hogy erre a fajta világlátásra s az ezt éltető közösségre mindig szükség lesz” – tette hozzá Kövér László.

„Azt szeretnénk, ha a jövő bélyegei a békéről szólhatnának: tudományos felfedezésekről, forradalmian új technikai innovációkról, a múlt és a hagyományok tiszteletéről, sportsikerekről, nagyszerű kulturális teljesítményekről, gazdasági virágzásról, a természet csodáiról és különféle világtalálkozókról, amelyek békességben maguk köré gyűjtik a különféle nemzetek képviselőit. A bélyeggyűjtés békés idők tevékenysége” – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.

A rendezvény alkalmából több különleges alkalmi bélyeget is kibocsát a Magyar Posta. A cég bélyegblokkal emlékezik meg az alapításának 100. évfordulóját ünneplő Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségéről (MABÉOSZ). Kétcímletű alkalmi bélyegsorozat és sorszámozott feláras bélyegblokk köszönti a 95. Bélyegnapot és Vertel József (1922–1993) bélyegtervező grafikusművész születésének 100. évfordulóját.

Alkalmi bélyeget adnak ki Louis Pasteur (1822–1895) neves francia mikrobiológus és kémikus, a védőoltási módszerek kidolgozója születésének 200., valamint Roald Amundsen (1872–1928) norvég sarkkutató, felfedező születésének 150. évfordulója alkalmából.

Magyarországon utoljára 51 évvel ezelőtt, 1971-ben szervezett bélyeg-világkiállítást a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége.

A mostani kiállításon 44 ország közel 300 gyűjtője mutatja be anyagait, amelyeket 40 tagú nemzetközi zsűri értékel.

Különös érdeklődésre tarthat számot az úgynevezett ritkaságkabinet, amelyben a Bélyegmúzeum szervezésében, de magángyűjtők anyagát is felhasználva gyakorlatilag az összes híres magyar ritkaság megtekinthető a Fordított Madonnától a Nagymányáig. A kiállítás tiszteleti osztályában a világ leghíresebb gyűjteményeinek kivonatai láthatók.

A HUNFILEX 2022 a Groupama Aréna Konferenciaközpontjában tekinthető meg vasárnapig, a 18 év alattiaknak a rendezvényre ingyenes a belépés.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán