Nátyi Róbert, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, a biennálé az ország egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléje. Ezt mutatja, hogy 2008-tól, amióta a Szegedi Nyári Tárlattal váltva a Reök-palotában rendezik a kiállítást, egyre élénkebb az alkotók érdeklődése a biennálé iránt.

Idén több mint hatszáz jelentkező művei közül 120, az elmúlt két évben készült festményt válogatott be a tárlatra a zsűri.

Ennek az erős szelekciónak is köszönhető, hogy egészen következetes és érdekfeszítő lett a kiállítás anyaga, amely valóban reprezentálja a kortárs magyar festészet élmezőnyét – közölte a művészettörténész.

A pályázó művészek mellett meghívott alkotók is szerepelnek műveikkel a nagyszabású képzőművészeti találkozón, köztük a hazai festészet olyan neves képviselői, mint Váli Dezső, Vojnich Erzsébet, Ázbej Kristóf, Serényi H. Zsigmond, Verebics Katalin, Sejben Lajos vagy a XVIII. biennálé fődíját elnyert Czene Márta. A rendezés során törekedtek arra, hogy megőrizzék a Táblaképfestészeti Biennáléra évtizedek óta jellemző stíluspluralizmust és sokszínűséget. A tárlat történetében előfordultak olyan évek, amikor a beadott művek között vagy a zsűri szelekcióját követően az absztrakt különböző árnyalatai vagy éppen a figuratív alkotások kerültek többségbe, idén nagyjából egyensúly van a stílusirányzat között. A kiállítás rendezőelve is ezt tükrözi, a szecessziós Reök-palota egyik emeletén a figurális alkotások, a másikon az absztrakt művek kaptak helyet – tudatta a művészettörténész.

A Táblaképfestészeti Biennálét 1983 óta szervezik meg Szegeden. A kiállítást immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Reök-palotában.