Ünnepi Könyvhét 01 MTI.jpg

Megnyílt az Ünnepi Könyvhét

A könyvhét az írók, az illusztrátorok, a könyves szakemberek és az olvasók ünnepe – mondta Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a 95. Ünnepi Könyvhét és 23. Gyermekkönyvnapok megnyitóján csütörtökön a budapesti Vörösmarty téren.

Aki olvas, vagy akinek olvasnak, az érzelmileg gazdagodik, értelmileg gyarapodik és mentálisan erősödik – mondta Gál Katalin, hozzátéve: az a felnövekvő nemzedék, amelynek olvasnak, és amely majd olvas is, egykor jobb világot építhet a mostaninál.

Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító a könyvhetet megnyitó beszédében arra kérte az írókat, hogy írjanak a gazdagokról is, mert kevés mű szól róluk. Nem megítélni kell őket, hanem megírni – hangsúlyozta. Nádasdy Ádám kiemelte, hogy szükség lenne igazi irodalmi díjakra, magándíjakra, amelyekért a művek versenyeznek érték alapon, a közérdeklődést is felkeltve. És ehhez mecénások kellenek – mutatott rá.

Ünnepi Könyvhét Nádasdy Ádám MTI.jpg
Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító a 95. Ünnepi Könyvhét megnyitóján

Bősz Anett főpolgármester-helyettes az Olvasni jó, olvasni menő című kampányra emlékeztetett, amelynek eredményeképpen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) tagkönyvtárai több ezer, 3–14 éves korú olvasóval gazdagodhattak. Kiemelte: rengeteget tanult a gyerekektől, akik még csak most ismerik meg az egyre táguló Gutenberg-galaxisból, hogy a világban létezik jó és rossz, és hogy mindig lehet a jót választani. Hozzátette: az igazi hősök valójában a hétköznapokban élnek, és azok a hősök, akik a jót tudják választani.

Balogh-Madár Emese, Belváros-Lipótváros alpolgármestere elmondta: Budapest belvárosa mindig is a művészet és az irodalom fellegvára volt, ahol kiváló írók és költők alkottak, az irodalmi kávéházakban fontosabbnál fontosabb alkotások születtek, és ahol az írás és olvasás élménye mindig is meghatározó és közösségépítő jelleggel bírt.

Hozzátette: az olvasás fontosságának hagyományát továbbra is őrzik a kerületben, és munkatársaival azon dolgoznak, hogy minél több lehetőséget teremtsenek az olvasásra. Példaként említette a közösségi könyvtárakat, könyvautomatákat és a könyvkiadás támogatását. Kiemelte: az olvasás nemcsak egyéni élményt nyújt, hanem közösséget is teremt, hiszen olvasmányaink összekapcsolnak, párbeszédet és vitákat indítanak el.

A 95. Ünnepi Könyvhéten 170 kiállítóval, 150 standdal és több mint ezer dedikálással, valamint pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és koncertekkel várják a közönséget június 13. és 16. között a budapesti Vörösmarty és a Vigadó téren, valamint a Duna-korzón.

Fotók: Szigetváry Zsolt / MTI

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – február 2.

Máté Gábor nem működik közre a Katona József Színház új produkcióiban, sikerrel zárult a 12. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a dalai láma is Grammy-díjas, legendás magyar vonósok előtt tiszteleg a Fesztivál Akadémia.

Kiállítóhely és kutatóközpont is lesz a debreceni Természettudományi Múzeum

Több mint 100 év után először épülhet önálló, kifejezetten a Magyar Természettudományi Múzeum igényeire szabott kiállítóépület és gyűjteményi központ. A debreceni épületkomplexum a természetvédelem, a biodiverzitás és a fenntartható fejlődés első számú magyarországi bemutatóhelye, élmény- és tudományos központja lesz.

Hírmozaik – január 30.

Döntöttek az idei HAB-díjakról, Zaz ismét Pesten koncertezik, márciusig várják a pályázatokat az óvodáktól és félszáz kísérőprogram látogatható a budapesti divathéten.

Elhunyt Kőszegi Imre, a magyar jazz kiemelkedő alakja

A dobos, zeneszerző, Liszt Ferenc-díjas magyar jazzmuzsikus, aki számos világsztárral játszott együtt, csütörtökön, 81 évesen halt meg – tette közzé a jazz.hu szakmai portálon bejelentett gyászhírt az MTI.