fbpx

Megnyílt az V. Országos Rajztriennálé Salgótarjánban

Megnyitották szombaton az V. Országos Rajztriennálét Salgótarjánban, a Dornyay Béla Múzeumban.

Révész Emese művészettörténész a megnyitójában a Salgótarjáni Rajzbiennálé közvetlen előzményének nevezte az 1980-ban a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett nagyszabású rajzkiállítást, amely már hangsúlyozottan kizárta a kortárs rajz köréből az előkészítő vázlatokat, és kifejezetten az önelvű, autonóm rajzi alkotásokra fókuszált. Ez a Bálint Endrétől ef Zámbó Istvánig ívelő bemutató teremtette meg azt a bázist, amelyre az 1982-ben megrendezett Salgótarjáni Országos Rajzbiennálé épült.

Szavai szerint a 2010 óta háromévente megrendezett salgótarjáni seregszemle áttekintése reprezentatív, de természetszerűleg nem teljes körű. Egyrészt azért, mivel a pályázati kiírás megszabja a benyújtandó művek fizikai paramétereit – kizárva köréből a nagy méretű, installatív és mediálisan kevert műveket – , másrészt mert számos alkotó távolságtartó az ilyen típusú kollektív seregszemlékkel kapcsolatban.

A tárlat hivatása kettős.

Részint felmutatja a kortárs rajz legfrissebb hazai példáit, másrészt kedvet csinál az egyedi rajzi technikák használatához, bizonyítva, hogy a rajz sajátos eszköztárú, releváns kortárs képi kifejező eszköz – mondta.

Az 1982 óta eltelt 40 év során többször változott a kézrajz megítélése, kortárs művészeti státusza. Rámutatott: a rajz nem stílus – ahogy a képzőművészetben egyetlen technika sem jelent stiláris kötöttséget. A széntől a filctollig terjedő spektrumában éppúgy találunk vonalas, mint tónusos, grafikus és festői, monokróm és színpompás példákat.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere a köszöntőjében azt mondta, az alkotások újak, azonban a triennálé eredeti célkitűzését megtartották a szervezők: a rendezvényen időről időre bemutatkozhatnak a magyar grafika egymást követő nemzedékei, a visszatérő művészek és a maguknak folyamatosan teret követelő fiatal alkotók. Munkáikon keresztül betekintést nyerhetünk a kortárs hazai rajzművészet számos irányzatába, emellett megtapasztalhatjuk a kortárs egyedi grafika sokoldalú fejlődését is. A kiállítás változatos, sokszínű anyaga, a bemutatott művek színvonala és a fokozódó érdeklődés bizakodóvá tesz szervezőt és fenntartót egyaránt, hogy az Országos Rajztriennálénak nemcsak meggyőző jelene, hanem biztató jövője is van Salgótarjánban – mondta Fekete Zsolt.

Az V. Országos Rajztriennálén Baksai József nyerte el a Kulturális és Innovációs Minisztérium díját. Az MMA Képzőművészeti Tagozata díját Zsankó László kapta. Salgótarján önkormányzatának díját Csorba-Simon István, a Dornyay Béla Múzeum díját Csörgő Tamás kapta meg.

A triennáléra 420 alkotás érkezett, ebből választott bemutatásra 120 művet a zsűri, amelynek elnöke Földi Péter, az MMA Képzőművészeti Tagozatának képviselője volt. Az alkotók közül hat salgótarjáni.

A rajztriennálét közösen rendezte a Dornyay Béla Múzeum és a Magyar Grafikusművészek Szövetsége. A rendezvényhez kapcsolódóan szombaton nyitották meg Szurcsik József grafikusművész kamarakiállítását is, ő 2019-ben Salgótarján Megyei Jogú Város díját nyerte el a IV. Országos Rajztriennálén.

A rovat további cikkei