Megnyílt Sándor Antal festő- és szobrászművész Feltámadás, Hit-Zene, Teremtés című tárlata pénteken az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő székházában, Budapesten.

A művészet egyidős az emberiséggel, örök lelki táplálékunk, legmélyebb gondolataink kifejező eszköze, alkotó és befogadó közötti kapocs – tolmácsolta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere szavait Monszpart Zsolt, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatója a tárlat megnyitóján. A miniszter kiemelte: a művészeti alkotások a legalkalmasabbak arra, hogy megörökítsenek egy-egy pillanatot, eseményt,  gondolatot, de valójában sokkal többek egyszerű emlékeknél. Nem csupán azt mutatják, ami megtörtént, hanem azt is, ahogyan az alkotó látta és láttatni akarta az eseményeket, milyen gondolatokat ébredtek benne embertársairól, a teremtőről, a teremtett világról.

Emlékeztetett: Sándor Antal művészetét, életét a kezdetektől meghatározta a keresztény hit. Művészeti tanulmányait Budapesten kezdte, majd 1974 és 1978 között a párizsi Académie des Beaux-Arts hallgatója lett, mesterei Jean Cardot és Étienne Martin voltak. Magyarországon többek között Egerben és Zsámbékon láthatók művei, készített köztéri szobrokat Párizs és Wiesloch városának is. Sándor Antal szakrális művészete meghódította Európát, és 2000. február 1-jén maga II. János Pál pápa vette át az alkotó Zsámbéki Madonna című szobrát.

A kiállítás címe is azt sugallja, hogy itt az ember isten, a teremtés és a megváltás harmóniájával találkozik.

A művész a festményein, szobrain keresztül rácsodálkozik a belőlük sugárzó dinamikus harmóniára, amely mindannyiunkat a transzcendencia élményére inspirálhat – mondta Kiss-Rigó László Szeged–Csanád Egyházmegyei püspök, emlékeztetve: az igazi művészet az, amely szembesít és az üzenet befogadásával jobbá teszi az embert.

A kultúra és művészetek támogatójaként a támogatáskezelő kiállítássorozatot szervez, hogy ezzel is segítse a tehetséges művészek minél szélesebb körben való megismertetését. A Staféta elnevezésű programsorozat negyedik kiállítása Sándor Antal Feltámadás, Hit-Zene, Teremtés című tárlata. A június 7-ig látogatható kiállításon, amelynek kurátora Szatlóczkyné Gajdóczki Zsuzsanna kultúrtörténész, többek között a Szent sír, a Golgota, a Zsámbéki Madonna és a Pilinszky János emlékére készült szobor látható.

Nyitókép: Sándor Antal festő- és szobrászművész Jézus, nagy bronzfej dicsfénnyel című alkotása mellett. Fotó: MTI / Soós Lajos