Az eseményen Baán László emlékeztetett arra, hogy a mások mellett Ferenczy István, Izsó Miklós, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Benczúr Gyula és Szinyei Merse Pál munkáit felvonultató kiállítás harminc év után újult meg, miután az elmúlt időszakban a múzeum állandó kiállításának számos gyűjteményi egységét újragondolták. A főigazgató hangsúlyozta: az új kiállítás mind tartalmában, mind elrendezésében sokkal jobban szól a mához. Ennek érdekében a festmények és szobrok mellett korabeli enteriőrök, iparművészeti remekek mutatják be a kort a maga teljességében. Krasznai Réka és Hessky Orsolya kurátorok elmondták, hogy az 1810 és 1900 közötti időszakot 14 egységben tekinti át a kiállítás, amelyben egyaránt találni kronológiai, stílustörténeti, műfaji és tematikus blokkokat. A 19. század elejének magyar képzőművészetét a kurátorok elmondása szerint a régi és új művészeti törekvések egymás mellett élése jellemezte, miközben teret hódítottak a klasszicizmus és a romantika törekvései. Erről tanúskodnak a tárlatban mások mellett Ferenczy István szobrai ? így a híres Pásztorlányka ? és Kisfaludy Károly festményei.
A lassan megerősödő polgárság ? amelynek tárgyi kultúráját biedermeier enteriőr is megidézi ? a művészek számára is egyre stabilabb gyűjtői hátteret jelentett, a korszak két vezető művészegyénisége, Borsos József és Barabás Miklós pedig az olasz és bécsi hatásokat közvetítették Magyarországnak. A reformkor kibontakozásával mind nagyobb igény mutatkozott a nemzeti művészetre, ekkor nyílt meg az első magyarországi festőakadémia a velencei származású Marastoni Jakab jóvoltából. Fontos műfajnak számított az itáliai minták nyomán meghonosodott tájképfestészet, amelynek vezető alakja idősebb Markó Károly volt. Az újragondolt kiállítás egyik legizgalmasabb képe az ő fia, Markó Ferenc alkotása, a Visegrád című olajfestmény ugyanis csak idén került Magyarországra.
A tárlat egyik legfontosabb újdonsága azonban a Kultúra színterei címet viselő terem, amelyben kronologikus fal segít a látogatónak áttekinteni a 19. század művészeti irányzatait és intézményeit, idővonallal, festményekkel, szobrokkal és korabeli fotókkal. A terem másik részét egy úgynevezett szalonfal foglalja el, felidézve a kor uralkodó kiállításrendezési stílusát: a 19. századi szalonokban a fő rendezési elv a minél jobb helykihasználás volt, a festményeket így mozaikszerűen rendezték egymás mellé, hogy lehetőleg az egész falfelületet bemutatandó képekkel boríthassák. Külön egység vizsgálja a művész és műterme viszonyát, de bőséges anyag mutatja be a plein air festészet kibontakozását is, más munkák mellett Szinyei Merse Pál főműveivel, a Majálissal és a Lila ruhás nővel.
A Biblia és a görög-római mitológia mellett Shakespeare, Dante, Goethe, sőt egyre inkább a korabeli írók, költők művei is témát szolgáltattak a képzőművészetnek, a korszak portréművészetét pedig olyan mesterek alkotásai képviselik, mint Lotz Károly vagy Stróbl Alajos. A tárlat felvillantja a születendő naturalizmus hazai vonatkozásait, egyelőre azonban ideiglenes elrendezésben, mert jelenleg több főmű kölcsönben szerepel. A záró egység a tematikában radikálisan újat hozó, a kétes egzisztenciák, a nyomor, a külvárosok és a szegényparasztság világát is megörökítő realizmus magyarországi képviselőit, mások mellett Thorma Jánost vagy a fiatalon elhunyt Tóth Lászlót mutatja be a Magyar Nemzeti Galériában. A most megújult 19. századi egységet jól kiegészítik az MNG Munkácsy Mihályt, a nagybányai iskolát és előzményeit, illetve a század historikus festészetét áttekintő állandó tárlatai ? mondta el Krasznai Réka és Hessky Orsolya.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
